Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Mezőföldi Egyházmegye
Mezőföldi egyházmegye Miklós Géza lelkipásztor 1904. november 27-től 1939. szeptember 1-ig. Volt körlelkész, egyházmegyei pénztárnok, majd főjegyző. E tisztségéről lemondván mint egyházmegyei tanácsbíró, egyházkerületi tanácsbíró és zsinati póttag működött. Volt belmissziói előadó is. Tagja a nagybritanniai volt magyar református diákok szövetségének. Nyugdíjba lépésem után visszavonultam az egyházi élet köréből, de a köz- és társadalmi életben ma is munkálkodom. Tagja vagyok Székesfehérvár szabad királyi város törvényhatósági bizottságának, a kisgyűlésnek, a közigazgatási bizottságnak és több albizottságnak. A városi adófelszólamlási bizottságnak helyettes elnöke, a székesfehérvári és Fejér megyei Takarékpénztárnak igazgatósági tagja, a Vörösmarti Irodalmi és Társaskör337 választmányi tagja. TÁC Tánczos Béla lelkész Tánczos Béla, az iszkaszentgyörgyi gyülekezetből elhívott lelkipásztor 1931. év március hó 15-én történt beiktatási ünnepéllyel kezdettem meg Tácon lelkipásztori működésemet. A beiktatási szertartást esperesi megbízásból Miklós Géza székesfehérvári lelkipásztor apósom végezte. 1895. év június hó 15-én születtem Várpalotán, Veszprém megyében. Édes- atyám néhai Tánczos Gyula református lelkész, édesanyám Tamaska Karolina ágostai hitvallású evangélikus vallású. Kereszteltettem: július hó 9-én. Keresztelt: Nyikos Kálmán litéri református lelkész, veszprémi esperes. Keresztszüle- im: Szép Lajos református lelkész,338 Burián Krisztina, Demjén Márton református lelkész, Maller Mária, Tompa Lajos, Tamaska Lídia. Edesatyám 1856. év április hó 23-án született Királyszentistvánon. Lelkész volt Várpalotán, Magyarbarnagon, Balatonudvariban, majd nyugalomba vonult, és Tihanyban lakott 1941. évi május hó 3-án bekövetkezett haláláig. Temetése a balatonudvari református templomban ment végbe május hó 5-én tartott szer337 Az 1867-ben alapított Vörösmarty Irodalmi és Társas Kör Székesfehérvár kulturális életében jelentős szerepet játszott. Célja a kultúra terjesztése, az olvasottság és szellemi élet fellendítése volt. A kör a helyi gimnázium önképzőkörén alapult, vezetésében fontos szerepet töltöttek be a főgimnázium tanárai: Czapáry László, Vass Bertalan és Alaghy Dezső. 126 taggal indult, majd összeolvadt a Régészeti Egylettel és a Tóvárosi Olvasókörrel. Elnöke Szögyény Marich László és gróf Zichy Jenő volt. Az I. világháború után kaszinóvá alakult. Minden évben évkönyvet jelentettek meg, az utolsót 1942-ben. PÉTER 2000.2448. BERTA 2007.209. 338 Szép Lajos 1857. augusztus 6-án született Veszprémben, apja Szép Ádám, anyja Nagy Szabó Ágnes volt. Hat középiskolai osztályt Veszprémben, a piarista gimnáziumban végzett, ezek után Pápán tett érettségit, ott folytatta teológiai tanulmányait is. Egy évet a budapesti tudományegyetemen is tanult, ahol a bölcsészeti szakot (latin és magyar filológiát) végezte. Szilasbalháson 3 évig akadémiai rektor volt. 1884-ben Veszprémbe került, ahol kezdetben segéd-, majd helyettes lelkészi szolgálatot végzett. 1886-tól Vörösberényben, 1888-tól Inotán szintén segédlelkész volt. 1890-ben a balatonkövesd-csopaki gyülekezet választotta el rendes lelkészéül, ahol 1895-ig szolgált. 1895-től 1923-ig a nagykőrösi gimnázium tanára volt helyettes, majd rendes tanárként. 1923-ban nyugalomba vonult. DREKK 0.394t. 224. TtREL 1.8. d. 6. Balatonkövesd-Csopak. 4,36. d. 7. Inota. 17. d. 11. Veszprém. 3,80. Vörösberény. 4. ÁDÁM-JOÓ1896.232,234. TÓTH 1996.12,19,35,139.-500-