Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Mezőföldi Egyházmegye

Mezőföldi egyházmegye

si távolságban állunk, s ezt a nagy távolságot látva kezdettől, rendes lelkipásztori szolgálatom kezdetétől fogva az volt a gondolatom, hogy az igazi kereszténység, a hit és szeretetszövetség ott, ahol százakról és ezrekről van szó, nem valósulhat meg a ma általában gyakorolt lelkipásztori szolgálat által! Egy lelkészértekezleti előadásom keretében mondottam: „gyülekezeteinkben a családok úgy állnak egymás mellett, mint amikor az összeadandókat felírjuk a táblára. Van közöttük egész szám, tört, vegyes és tizedes tört, s az élet csodálatos változatossága és gazdagsága folytán talán még kettőt sem lehetne találni közöttük, amelyiknek közös nevezője volna. Együtt egy hatalmas összeg. Csodálatos erő, amelyik számára nem volna akadály, de nem lehet összeadni, s szertefolyik, szétforgácsoló- dik az egész. Tehát közös nevezőre kell hozni. El kell tüntetni minden különbözőségünk mellett is az egységet kizáró akadályokat, különbségeket. Az egységet megvalósító közös nevező pedig nem lehet más, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus. Vannak közöttünk közönyös családok, és vannak lelkesedők, babonásak és szektára hajlamosak, erősek és gyengék, gőgösek vagy túlérzékenyek, irigyek és irigyeltek, gazdagok és szegények, vezetők és vezetettek, állók és elesettek, vegyes házasok és tiszta reformátusok, örvendezők és bánatosak, vakmerők és aggodalmaskodók, zsugoriak és tékozlók, káromkodók és imádkozok, és ki tudná felsorolni, hányfélék és mifélék vagyunk, de Isten terve szerint meg kell találnunk egymást és egymásban a testvért, s egymásra rátalálnunk csak Krisztusban lehet, aki egyaránt meghalt és feltámadott a zsidókért és körülmetéletlenekért! Meg kell nyerni Krisztusnak a családokat!” S mert ezt mi magunktól, jószántunkból nem igen tesszük, Isten gondoskodik kényszerítő eszközökről is. Ilyen áldott kényszer ma a bajtársi szolgálatban s munkaközösségben való köteles részvétel és munkálkodás számunkra. Amikor ez megalakult a mi községünkben, az volt a gondolatom, hogy ezt a szolgálatot az egyháznak már régen végeznie kellett volna, és sokkal alaposabban!

7. Ehhez pedig feltétlenül szükség van először lelkipásztori közösségre. Kicsiben először. Ha megdöbbentő a hit és szeretetközösség hiánya gyülekezeteinkben, még szomorúbb és még megdöbbentőbb ez a hiány közöttünk, lelkipásztorok között! Amíg hozzám területileg is közelálló 8-10 lelkipásztortársammal nem tudok testvéri közösségben lenni, addig nem tudok vágyakozni igazán a lelkészegyesület országos közösségébe. Ha természetes az, hogy lelkész lévén életem legnagyobb csalódásai lelkipásztorok részéről értek, éppen olyan természetesnek tartom, hogy nékünk, lelkipásztoroknak gyakorta - havonta - kellene találkoznunk - kik területileg közelebb vagyunk egymáshoz -, hogy az evangélium mellett elsősorban miközöttünk dőljenek le a válaszfalak.

8. A lelkipásztori közösség ilyen megvalósulásához azonban szükséges valami, ami megint hiányzik belőlünk: a fegyelem. Önmagunk fegyelmezése, alárendelése a magasabb és legfőbb célért! A magyar református lelkipásztorok társaságának a legfegyelmezettebb közösségnek kellene lenni, s ma sokszor még arra sem vagyunk képesek, hogy egy-egy önművelődésünket célzó egyházmegyei lelkészértekezleten többségileg vegyünk részt, és végig részt vegyünk azon!-433-