Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Komáromi Egyházmegye

Komáromi egyházmegye ben az évben 33000 cseh koronáért teljesen új, modern kántortanítói lakot emel­tünk. Még ebben az évben 70000 korona költséggel új tornyot építettünk, és templomot renováltattunk, 2000 koronát pedig a kerítések rendbehozására for­dítottunk. A gyülekezeti hitélet emelésére bibliakörök alakultak. így megalakul­tak a családapáknak, anyáknak, lányoknak és legényeknek bibliakörei. Összejö­veteleiket hetenként tartották. 1933. szeptember hó 14-én nőül vettem Kismányáról Ürményi Hamar Lujzát, néhai Hamar József és Hamar Lenke kismányai nemes földbirtokosok hajadon leányát. Házasságunkból eddig 2 gyermek született, név szerint Miklós és Zsu­zsanna. 1933. évben a torony 100 éves fennállásának emlékére egy 5 mázsás harangot öntettünk, és ugyanebben az évben megindítottam a gyűjtést a felállítandó hősi emlékoszlopra. 1934. évben elveszítettem kongrua- és nyugdíjjogosultságomat, mivel tevékeny részt vettem a magyar pártok munkájában. Ezen túl állandó ható­sági felügyelet alatt voltam. 1938-ban a helyi nemzeti tanács elnökévé választot­tak. Ebben a minőségben a csehek kivonulása előtt az egész családommal túszje­lölt voltam. Tehát az egész község rendjéért egyedül tétettem felelőssé. 1938-ban 30000 cseh korona költséggel felállítottuk a református elesett hő­sök emlékoszlopát. Községünkben ez az egyetlen hősi emlékoszlop. Méretei olyanok, hogy akármelyik városban megfelelne. Még ebben az esztendőben erős vaskerítést kapott a templom frontja és a hősi emlékoszlop kerülete 12000 cseh korona költséggel. Isten kegyelméből ez az esztendő hozta meg visszacsatolá­sunkat az édes magyar hazához, mellyel való teljes lelki és szellemi összeforradá- sunkat nagyban hátráltatja a mostani világháború. Az egyházi épületek gyarapításával kapcsolatban meg kell még említenem, hogy 1942. esztendőben teljesen új tanítónői lakot vettünk 10000 pengőért. Rö­viden ennyiben foglalhatom össze életrajzomat és a hivatásommal kapcsolatos ténykedéseket. Életem valamennyi fontos eseményére kitértem életrajzomban, és igyekeztem tárgyilagosan a tényeket adni. Zsigárd, 1943. VI. 30. Kalitza László manu propria református lelkész-366-

Next

/
Thumbnails
Contents