Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Komáromi Egyházmegye

Komáromi egyházmegye 1933.). Uram halála óta a legszűkösebb körülmények között élek. Gyermekeimet a jó Isten segítségével taníttatom. özvegy Kerekes Józsefné, református lelkész özvegye, Révkomárom Tóth Kálmánná lelkészözvegy (született Szentmártony Ilona) Tóth Kálmán esperes lelkész özvegye, született asszonyfai Szentmártony Ilo­na. 1869. április 8-án Nagylélen (Komárom megye) születtem, apám Szent­mártony Antal gazdatiszt, anyám Kottán Erzsébet, római katolikus vallásúak. Mindkettő istenfélő, jótékony lélek volt. Iskoláimat Soroksáron, odahaza házi tanítónőtől és Győrben végeztem. Az uram 1855. március 31-én Izsapon született, apja Tóth János lévita,290 anyja Nyikos Janka, nemes Nyikos Sándor dunaradványi lelkész291 leánya. Az uram apja 1872-ben halt meg Csilizradványon, ahol akkor körjegyző volt. Anyja 1900-ban Deákiban. Az urammal 1888-ban ismerkedtünk meg Felsőgelléren, ahol lelkész volt. A református vallásra 1893. június 25-én tértem át Győrszemerén, és ugyanott kötöttünk házasságot 1893. július 19-én. Házaséletünk példás volt. Három gyer­mekünk született. Béla 1894-ben, meghalt 1927-ben, megválasztott lelkész volt.292 293 Viola 1896. Izabella 1899. Deáki tanítónő, meghalt 1921-ben.“' ‘ Isten adta, Isten elvette, legyen áldott az ő szent neve! 290 Tóth János 1850-től szolgált Izsapon. Egyházkerületi Névtár. 1850.17.1851.18.1854.14.1865. 16.1866.12.1869.12.1873.10 (már Deák Lajos tanít Izsapon!). 291 Nyikos Sándort 1803-ban szentelték lelkésszé. 1803-tól Somorján, 1808-tól Martoson, majd 1816-tól 1846-ig Dunaradványon szolgált. 1830-tól egyházmegyei, 1845-től egyházkerületi tanácsbí­ró is volt. 1846. augusztus 16-án hunyt el. Felesége Rakvic (Rakwitz) Franciska volt. DREL 1.1. a. 3. 34. DREL I. 1. a. 4. 535. DREL 1.1. a. 5.133,181,182, 288. DREL 1.1. a. 6. 87,157,163,187,196, 276, 288, DREL 1.1. a. 7. 345. DREL II. 70. a. 1833. 8,10.1838. 6. DREL II. 70. a. 4. 51, 201, 222. DREL II. 259. a. 1816.3,4,5,10,17,21.1817. 2,8,9,12.1818.2,7,8.1819. 2,15.1820.4.1821.7.1822.26.1823.6, 43.1824.16,19.1825.14,15,16.1826.1,10.1829. 28.1830. 32.1831. 46.1835. 2,14, 23, 30.1836. 3, 5. 1839. 26.1842.9.1843.6. DREL II. 259. b. 1829/30. 31.1830/31.28.1831/32.12.1833/34.19.1834/35. 10.1836.10.1837.9.1838.23.1839/40.21.1840/41.23.1841/42.8.1842/43.19.1844.21.1845/46.17. DREKK O. 394t. 19. DREKK 0.1891. 20. TtREL I. 8. d. 6. Bátorkeszi. I. 22. Búcs. II. 15 (Nyilas Sán­dor!)., 28 (Nyilas!). Deáki. 7, 22. d. 7. Dunamocs. 42. Dunaradvány. 1, 16-19. d. 8. Kismánya. 4. Marcelháza. 6, 9, 21. Martos. 1,12. d. 9. Nagymad. 21. Nemeshodos. II. 12. Ógyalla-Bagota. II. 7. d. 10. Perbete. 5,7. d. 11. Somorja. 1,6. TÓTH 1820.17. TÓTH 1833.45. CSERES 1922.22. 292 Tóth Béla segédlelkész volt apja mellett Csúzon 1918. júniustól 1921 decemberéig, közben Bátorkeszin 1920 novemberében és decemberében, majd Perbetén 1922. november 10-től 1922. december 15-ig. TtREL 1.8. d. 6. Bátorkeszi. 4. Csúz. 2. d. 10. Perbete. 3. 293 Tóth Izabella 1899. október 11-én született Deákiban. A polgári és tanítóképző intézet 4 osztá­lyát Pápán végezte 1910-1918 között. 1919-től 1921-ig volt másodtanító Deákiban. Pápai Református Nőnevelő Intézet értesítői. 1910/11. 63. 1911/12. 59. 1912/13.116. 1913/14. 86.1914/15. 36. 1915/16. 27.1916/17.27,35.1917/18.37,54. CZIBOR 2006.134.-355-

Next

/
Thumbnails
Contents