Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Komáromi Egyházmegye

Komáromi egyházmegye

voltam Vágfarkasdon, majd 1924. december 4-től előbb komáromi második segédlelkész, s meghívással rendes lelkész 1925. szeptember 13-i beiktatásom óta.

De hadd végezzek előbb a teológiával.

Először hívő papokat szerettem volna nevelni. Igéből élő testvéreket. A legtöbbnek saját vallásos élete nem volt. Botrányosan szegényen voltak elbocsátva a matúrájukkal együtt. Már a csehek szedték a matúrát, és a vallásos tanítást bár nem befolyásolták, de elég hatással volt arra nem egy helyen a hitoktatók teljes lelki vaksága. A teológiai studensek lelki vezetésén kívül szerettem volna elvezetni őket az igazi kálvinizmusra. Apologétikusan és bizony polemikusán is jártam el. A fiúk bevették az Isten Igéjét. A baj akkor következett el, amikor exegé- zist és a még rettenetesebb biblica teológiát kapták más előadóktól, akik nem voltak tudományosan otthon e dolgokban, de a kezükbe kerülő első Studium vagy német könyv után indultak el. Megkavarta ez a diákok gondolkodását. Teljesen hitetlen bibliakritikai dolgok kerültek vitatkozás sorába. A tanárok egymás között ádáz szellemi csatákat vívtak. Éjjeleket harcoltunk végig. A végén, és miután nem volt hajlandó a vezetőség a tiszta kálvinizmus álláspontjára helyezkedni, elváltam a teológiától (életemnek talán a legkedvesebb munkakörétől) 1929-ben.

Ez alatt azonban már körülbelül 4 évig lelkipásztor voltam Komáromban, a Felvidék legnagyobb és legtekintélyesebb gyülekezetében. Konferenciákat rendeztünk (az első ifjúságit Hanván, az első lánykonferenciát Komáromban). Megindult az iratterjesztés, s minden irányban a belmisszió is. Bibliaköröket szerveztünk, és az evangélizáció rázta a lelkeket. Komáromban lelki renaissance indult el. Soha nem látott templomozás, névtelen, önkéntes adakozás kísérte jelenségként ezt. A leánykörben ébredés indult el. Átcsapott az asszonyokra, majd a férfiakra is! Megtérések csodáiban éltünk. Egy áldott diakonisszánkat használta fel erre eszközként az Úr! (Volt úgy, hogy már két diakonisszánk is volt.)

Külvárosi evangélizálás következett több helyen. Volt, amikor egyszerre 6 helyen tartottunk bibliakört. Helyiségeket béreltünk a város több helyén. Olyan nagy volt az éhség, hogy egyik télen heti 3 este bibliaiskolát tartottunk 30-60 résztvevővel, ahol bibliai ismereteken kívül egyháztörténetet, zsoltárokat, kül- missziót és a belmisszió ágait tanítottuk. Ekkor igen áldott két hívő káplán volt Komáromban. Mindketten itten tértek meg: Kelemen Kálmán (jelenleg nemesócsai lelkipásztor) és Tóth Kálmán (jelenleg a komáromi református in- ternátus vezetője). Igen áldott volt a szolgálatuk és a hűségük is.

Bevezettük a hétköznapi prédikációkat: kedd és csütörtök este 6-kor és pénteken reggel xh 8-kor. Ezen felül minden hétköznap reggel könyörgés volt biblia- olvasással. A névtelen önkéntes adakozás annyira megnövekedett, hogy elhagyta a kivetett egyházi adó összegét. Sőt önkéntes adakozással renováltattuk a 64 méter magas tornyot és a templom elejét művakolattal, a toronysüveget pedig a legvastagabb vörösrézburkolattal láttuk el. Az összes egyházi épületek lekopot- tan várták a generális renoválást. Önkéntes adományokból ez is megtörtént. Két új harangot is öntettünk. Egyiket Jókai születésének száz éves emlékére (700-338-