Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Komáromi Egyházmegye
Komáromi egyházmegye mondottam apámnak, hogy más pályára szeretnék menni. Könny jelent meg a szemében és megcsókolt. Hogy ő is ezt szerette volna! Pápára kerültem. Sokkal kisebb volt itt a horizont, a stílus s az élet, mint Pozsonyban. Egyedül tudtam perfekt németül a négy évfolyamon levők közül. Kissé nem tudtam mindenkoron elhallgatni a csodálkozást, a hiányérzetet, a kritikát ezek fölött. Ezért sohasem lettem grata persona a kollégák között. Biztosan én voltam a hibás. Már kezdtem Bibliát olvasni. Imádkozgatni is. Pedig egészen novum előttem a saját lelki lábon járás lehetősége, amit a szeli diákkonferencián láttam. Csakhamar két kő közé kerültem. Egyrészről Vass Vince vitt és Pongrácz József professzor bibliakörén át húzott az Úr Jézus felé, más oldalról a teológusok óriási többsége szeretett volna a maga tábora számára megnyerni, s ők is húztak a kártya, kugli, a kávéház és a kocsma felé. Nagy ivásokról hallottam (sohasem tudtam inni), dorbézolásokról, s az volt ám a virtus a teológusok között! Ingadoztam a két irányban jövő hatás felé. Sok nyomorúsággal küszködve, sok eleséssel vergődtem át a két éven Pápán. De a bibliakör és a „pietistának”249 csúfolt társaság barátsága, s egészen biztosan az imádsága is, tartották lelkemet a kegyelem felé. Tanáraim közül a tudós dr. Horváth József filozófiai előadásaira emlékszem szívesen, Csizmadia Lajos tanítását tudtam leginkább felhasználni külföldön. A biblika teológia (amit azóta a legfeleslegesebb tantárgynak tartok) és az exegézis által ártott nekem, de tudom biztosan, hogy a legtöbb gondolkozó fiatalembernek is legtöbbet a Sátán! Egyik exegetika óráról kijövet az egyik kollégám ezt a rettenetes kitételt használta (amikor a professzor a bibliakritikában a szöveget teljesen megbízhatatlannak mondotta, s ő igazgatta ki, s elmondotta sok „tudósnak” idevágó, s bizony rettenetesen ellentétes véleményét is): „Ha igaza van X-nek, akkor Isten sincsen!” Az ilyen órák egészen derékba törni készültek a megrepedt nádszálhoz hasonló picike hitemet. Ha tanár úr szerint nem biztos a szöveg, ... akkor mit mondott Isten? ... Éjjeleket vergődtem át ezen gondolattal. Már nem tudtam imádkozni sem... így kerültem ki az alapvizsga után a bécsi egyetem protestáns teológiai fakultására 1915 végén. Itten igen sokban magamra ébredtem. A velem tanuló osztrák és cseh diákokkal szemben alig tudtam valamit. A héber szemináriumi órán az olvasásom is kifogásoltatott (pedig Pápán már jeles tanulónak tartottak). S elkezdtem tanulni. Érdekes: latint, görögöt, hébert, angolt tanultam erősen az első éven, és már kezdtem a filozófiát is. Sajnos Nietsche volt az első. Az „Also sprach Zarathustra”-ból250 verseket tanultam meg, fél oldalakat szóról szóra. Majd jött 249 A pietizmus eredetileg az evangélikus egyházban a XVI-XVIII. században kibontakozott keresztény vallási megújító mozgalom, mely 1750 után más és más formában jelent meg a különböző protestáns egyházakban. Közös gyökere az egyénileg és közösségben megélt tudatos kereszténység vágya. A pietisták a reformációra úgy tekintettek, hogy az nem lezárt történés, hanem a személyekben továbbzajló folyamat. A pietista igehirdetés központi témái a bűn és a kegyelem, a régi életből az újba való újjászületés, amely a megtéréskor tanúsított és a tökéletes életre vezető bűnbánatban jelenik meg. WALLMANN 2000.13-14. CSEPREGI2000.9-11. 250 Nietzsche, Friedrich (1844-1900): klasszika-filológus, egyetemi tanár, filozófus, költő, zeneszerző. Életfilozófiájával az individualizmus képviselője, az egzisztencializmus egyik előfutára. Egyik fő műve, az Imigyen szála Zarathustra 1883-ban jelent meg először nyomtatásban.-332-
