Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Komáromi Egyházmegye

Komáromi egyházmegye

kint gyülekezetben, mint kiküldött segédlelkész. Először Révkomáromban 1935. december elsejétől 1936. március végéig, ahol Galambos Zoltán lelkipásztor úr vezetése alatt belekerültem a legintenzívebb belmissziós munkába. Különösen a régi várerődítményekhez épített kicsiny nyomortanyák, az úgynevezett Werkek lelki gondozásában segédkeztem - kórházi és hitoktatási teendők mellett s nagy hatással volt lelki fejlődésemre látni ezeknek az elesett, szegény embereknek Krisztus után való vágyakozását. Nagyon megrendített egy karácsonyfa ünnepély, ahová a lelkipásztor úr fáradozása eredményeképp karácsonyfát, ajándékokat is vittünk ki. Ott láttam, hogy a gyermeki szívek öröme könnyeket csalt ki a keserű, nyomortól próbált emberek szemébe, s legalább ezen az egy estén olyanok lettünk, mint egy boldog család, keserűséget és terheket Krisztus lábaihoz helyezett, békességet és örömet nyert testvérek. Komáromban Galambos Zoltántól is sok lelki hatást kaptam a heti megbeszéléseken és a vasárnapi iskolai előkészítő órákon, s amikor tanulmányaim folytatására visszamentem a teológiára, úgy éreztem, hogy egy lépéssel előbbre jutottam a lelki életben. A következő évben Kamocsán (Vágmente) voltam exmittált segédlelkész, és itt a falusi gyülekezeti élet problémáival ismerkedtem meg. Az első lelkészképesítő vizsgát 1937. június 29-én tettem le Losoncon jó eredménnyel, s utána Sörös Béla igazgató úr ajánlatára a Bereg megyei Nagybereg község református egyházában és esperesi hivatalában teljesítettem segédlelkészi szolgálatot (1937. VII. 1-1937. X. 1-ig).

1937. X. 1-től 1938. III. 1-ig 5 hónapos póttartalékos katonai szolgálatot teljesítettem, majd ez időtől kezdve újból Komáromban kezdtem meg a segédlelkészi szolgálatot. Csak egy hétig voltam itt, amikor Balogh Elemér püspök úr Pozsonyba vett maga mellé segédlelkésznek. Itt főleg a hitoktatás volt a teendőm az összes fokú iskolákban, s megtanultam, hogy milyen öröm, de milyen óriási felelősség a gyermek és i(jú még fogékony lelkét kezünkbe venni. A kezdet nehézségei és kísértései után megtaláltam a szeretetnek azt a módszerét, mely egyedül méltó a Krisztusért kicsinyek között követségben járó szolgához. Püspök úr halála után Soós Károly esperes úr maga mellé rendelt Búcsra. (Pozsonyi szolgálatom ideje

1938. III. 7-1938. VII. 1.) Búcson csaknem 3 esztendeig voltam, 1938. VII. 1-1941. V. 5-ig, amikor is jókai rendes lelkészi állásomat elfoglaltam. Az esperesi hivatalban, az esperes úr bölcs és atyai vezetése alatt megláttam egyházmegyénk gyülekezeteinek életét, megismertem küzdelmes miiltját és jövendő fejlődésének irányát ennek az 50000 lelket számláló egyházmegyének. A missziói jelentésekből láttam, hogy Isten szent lelke hogy szab irányt a gyülekezeteknek, s hogy milyen ez az elhívás a nagy közösségekben. Megláttam itt az egyházmegye pásztorának gondos, átérzett felelősségű életét, amint szóban vagy írásban utánamegy a gyülekezeteknek, a Krisztus szavával vigasztal, sebeket gyógyít, figyelmeztet, dorgál, de ezt is úgy, hogy a legkeményebb, legmegátalkodottabb szív is megérezheti benne a mélységes szeretetet. Ilyen jó iskolákon és hűséges életek példamutatásán vezetett Isten keresztül, amíg lassan, mélyülő hittel megláttam, hogy mire hivattam el. Közben sokat lázadoztam, tele voltam sokszor elégedetlenséggel sorsom alakulása miatt, tele voltam gyarlósággal és bűnnel, de egy-egy lelki élmény megállított a Júdások útján, s fénnyel ragyogta be méltatlan életem. És-278-