Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Komáromi Egyházmegye

Komáromi egyházmegye kedtem. 1928. szeptember 30-tól pedig Bátorkeszin szolgálok, mint a gyülekezet lelkipásztora. Hogy ilyen sok helyen szolgáltam, annak oka, hogy minden olyan lelkészvá­lasztáshoz, ahol pártatlan, törvénytisztelő és azt be is tartató káplánra volt szük­ség, az esperes engem rendelt ki, mivel én nem pályáztam, csak Csallóköz- aranyosra, ahol Földes Lajos akkori bátorkeszi lelkipásztorral szemben kisebb­ségben maradtam 9 szavazattal. Utána pedig egyhangú meghívással kerültem ellenfelem utódjaként Bátorkeszire. Híveim máig is azt vallják, hogy a változáson ők csak nyertek. Én itt egy adósságokkal küzdő gyülekezetét találtam sok rossz épülettel. 15 év alatt az épületek megújultak, adósság helyett tőkepénzei vannak a bátorkeszi gyülekezetnek. Elődöm igen jó adókulcsot léptetett életbe, általában az egyházközség anyagi ügyeit illetőleg igen jó elgondolásai voltak. Én ezeket szép csendben megvalósítottam. Élek békességben, sem elismerést, sem tanács­bíróságot nem kaptam. 1928. augusztus 9-én feleségül vettem Nagy Ilona csallóközaranyosi állami iskolai tanítónőt.22 Házasságunkat a jó Isten 1930. május 11-én Palkó fiammal, 1932. november 22-én Ilonka leányommal áldotta meg. Szeretném, ha fiam az én hálátlan, nehéz, de mégis sok áldott örömmel teljes lelkészi pályámon követne. BÚCS Soós Károly esperes, lelkész Született Vácott 1878. március 31-én. Középiskoláit Nagykőrösön végezte 1889-1897 között. Érettségi vizsgát is Nagykőrösön tett 1897-ben. Teológiai tanulmányait a pápai Teológiai Akadémián folytatta. Első lelkészképesítőt 1901- ben, második lelkészképesítőt 1902-ben tett. Segédlelkész volt Búcson 1901. október 1-1903. március 12-ig rövid megszakítással. Ezután Komáromba került püspöki titkárnak. Ekkor jelent meg szerkesztésében a Protestáns Családi Nap­tár23 és a Komáromi Kis Naptár.24 Majd Megyercsre került lelkésznek 1905. ok­tóber 3-án. Püspöki titkár korában, 1902 szeptemberében nőül veszi Deák Er­zsébet pápai tanítónőt,25 kivel csak rövid ideig élhetett együtt, mert 1904 márci­László Mária volt. 1928. május 15-én hunyt el 78 éves korában. DREKK O. 394t. 200. TtREL 1.8. d. 6. Deáki. 2. d. 8. Kisújfalu. I. II. 36. KIS 2000.266. CZIBOR 2006.128,134. 22 Nagy Ilona tanítónő 1930-tól Bátorkeszin, a református elemi iskolában tanított. 1937-ben 16 szolgálati évvel rendelkezett. DRELII. 259. a 1930. 45. Egyetemes Névtár. 1941.103. A Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház Névtára 1937.30. SZERÉNYI1933.272. BÓNA 2006.42. 23 A Protestáns Családi Naptár I. évfolyama 1904-ben jelent meg Komáromban Soós Károly és Fülöp Zsigmond szerkesztésében Antal Gábor püspök előszavával. Kiadója Freisinger Mór komáro­mi könyvkereskedő volt. AII. évfolyam az 1906. évre „az elmúlt évinél díszesebb kiállításban, váloga­tott, nemesen szórakoztató s a valláserkölcsi élet ápolását munkáló tartalommal jelent meg”. Az I. évfolyam számai 60, a II. évfolyamé 50 fillérbe kerültek. DPL1904.807,822.1905.716. 24 Ilyen címen nem találtunk kiadványt. Véleményünk szerint a Komáromi Kalendáriumról van szó, melyet mérete miatt (nyoleadrét alakú) kis naptárnak is neveztek. BARANYAY 1914. 47-73. KOVÁCS 1989.71-73. 25 Deák Erzsébet tanítónő 1898-tól Adásztevelen, 1899. március 1-től 1902-ig a pápai gyülekezet elemi iskolájában tanított. 1899-ben a három alsó leányosztály, 1900-ban és 1901-ben az I. és a II.-236-

Next

/
Thumbnails
Contents