Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Komáromi Egyházmegye
Komáromi egyházmegye BÁTORKESZI Lelkes Ferenc lelkész Születtem 1901. december 21-én Komáromban. Édesapám, Lelkes Lajos komáromi csizmadiamester, anyám, Farkas Izabella megyercsi kisgazda leánya volt. Apai, anyai mindkét ágú rokonságom tiszta református. A református öntudat igen erős volt bennük. Egy éves koromtól 6 éves koromig Megyercsen, nagyszülőimnél nevelkedtem. Ennek az időnek két nagy hatása volt reám. Először is a magam számára csak falun tudok elképzelni életformát. Még ma is testileg- lelkileg kifáradok, ha néhány napot városban kell töltenem, Budapesttől pedig egyenesen irtózom. Az 1938. évi felszabadulás óta nem tudtam magam rászánni egy budapesti útra, bár családom többször is megfordult a fővárosban. Másodszor: gyermekkoromtól fogva szerettem a gazdálkodást, állatokat. A bátorkeszi lelkésznek mindössze 5 kataszteri hold lelkészi földje van, de én 15 évi szorgalmas munkával kis mintagazdaságot csináltam. Ma már kisebb mértékű gazdasági szaktekintély vagyok a falumban, a szövetkezeti szeszgyár felügyelő bizottságának elnöke, akihez tanácsért is, segítségért is bizalommal fordulnak híveim. Pedig a bátorkeszi ember fél minden újítástól, amíg a maga szemeivel nem látja, hogy valami jó és hasznos. Kisgyermekkoromtól megmaradt bennem a templomozás. Engem sohasem kényszerítettek a templomba, de a megyercsi nagymama, áldott, szelíd lelkű asszony, mindig felöltöztetett szép ruhába, és elvitt magával a templomba. Sokat nem értettem a prédikációból, de az énekek közül igen sokat ismertem, mert az őszi és téli kukoricamorzsolás közben eltanultam a nagyoktól. így szoktam meg a templomot. Hatéves koromban hazakerültem szüléimhez Komáromba. Eddig évente csak néhányszor láttam szüléimét. Vagy nagyapám vitt be kocsival hozzájuk, vagy ők jöttek ünnepekre, disznótorra, vagy egyéb családi alkalomra nagyszüleimhez. Iskolába a komáromi községi elemi iskolába jártam négy évig. Itt volt hitoktatóm boldog emlékű Vargha Sándor. O tőle vettem az első indíttatást elsős elemista koromban, hogy pap leszek. Persze a papságról való elképzeléseimben igen messze voltam a későbbi felfogásomtól. Azt láttam, hogy Vargha tisztelendő úr igen nagy tekintély, még a tanítók előtt is. Nem is ismertem nagyobb urat nála, tehát én is olyan akartam lenni. A tanulással nem volt sok bajom, gyors és könnyű felfogásom volt, bizonyítványaim sohase okoztak gondot se nekem, sem szüleimnek. A játék érdekelt mindennél jobban. Tanítóim rólam való jó véleményét ismertem, öregapám pedig még iskolás korom előtt mindig papot akart belőlem nevelni. Negyedik elemiből kerültem a komáromi bencés gimnáziumba. Bencés tanáraim, bár tudták rólam eleitől kezdve, hogy református lelkésznek készülök, igen nagy szeretettel és vallási türelemmel kezeltek. Már mint elsős gimnazista tiszta jeles tanuló voltam, tandíjmentességet kaptam, pénz- és könyvjutalmakat nyertem. A kötelességemet megtettem, de azon felül nem volt különösebb ambícióm. Azután beütött az úgy nevezett kamaszkor. A játék és a pajtások kerültek első-231 -
