Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Drégelypalánki Egyházmegye
Drégelypalánki egyházmegye hatással volt belmissziói munkámra. Mint segédlelkész szolgáltam Faddon, mint helyettes lelkész Dunaföldváron. 1911-ben az akkori Erzsébetfalvára kerültem mint hitoktató segédlelkész. Ez alatt is élénk részt vettem a keresztyén ifjúsági munkában. Innen hívtak meg Losoncra 1914 februárjában a II. lelkipásztori állásra. Az első világháború kitörésekor kisebb megszakítással mint tábori lelkész 17 hónapig a harctéren, majd a besztercebányai hadigondozó intézetben teljesítettem szolgálatot. Kitüntetésem a lelkészi érdemkereszt vörös fehér szalagon.93 A csehszlovák megszállás alatt minden magyar társadalmi és kulturális megmozdulás irányítója voltam. Szerkesztője voltam 1923-25-ig az egyetemes konvent hivatalos lapjának, alapítója és ma is szerkesztője vagyok a Losonci Hírlapnak,94 amely a megszállás alatt a magyar intranzigens törekvéseknek el- némíthatatlan szócsöve volt. Egyházi téren megjelent munkáim: Magyar Kálvinista Sión (Elmélkedések és imák) 1925. Vigyázzatok és imádkozzatok (1936.). Magyarságom miatt a csehek két ízben is kiutasítottak. A losonci református teológiai szemináriumban a görög nyelv előadója voltam. 1941. március 16-án egyhangúlag hívtak meg néhai Sörös Béla örökébe az I. lelkipásztori állásra. Első feleségemmel, Deák Jankával 1914. július 7-én kötöttem házasságot. Ebből a házasságból Éva leányom született 1920. augusztus 5-én. Első feleségemtől törvényesen elváltam 1922 februárjában. Második feleségemmel 1923. december 18-án léptem házasságra. Ebből a házasságból Attila, Zsolt és Ildikó gyermekeim születtek. 1941-ben a drégelypalánki egyházmegye tanácsbírájává választott. Anyakönyvi adatok. Házassági: 1923. december 18. Vőlegény Kövy Árpád, református II. lelkész. 1887. református, elvált. Budapest-Losonc. Szülők: Kövy Zsigmond, Horváth Mária. Menyasszony: Párducz Erzsébet, 1897, ágostai hitvallású evangélikus, özvegy. Dabar-Losonc. Tanúk: Tóth Kálmán, Kuszy Emil. Eskető lelkész: Sörös Béla. Születési. I. házasságból: 1920. augusztus 5., augusztus 28. Éva Mária. Szülők: Kövy Árpád református lelkész, Deák Janka református, Losonc. Keresztszülők: Szabó Kornél, Szabó Kornélné. Keresztelte Sörös Béla lelkész. II. házasságból: 93 A katonai kitüntetések sorában 1801-ben alapította I. Ferenc császár és király a lelkészek számára adományozható érdemkeresztet Piis meritis (Kegyes Érdemekért) arany (I. oszt.) és ezüst (II. oszt.) fokozattal. Az első világháborúban szolgálatot teljesítő mintegy 4000 tábori lelkész közül azok kapták meg, akik lelkészi kötelezettségeiket veszélyek között teljesítették. KENYERES 2004.50-51. 94 A Losonci Hírlap politikai és társadalmi hetilap volt, a magyar ellenzéki pártok politikáját támogatta. 1918 végétől 1944 végéig jelent meg. Főszerkesztője Kövy Árpád, felelős szerkesztői között találjuk Nagy Sándort, Horváth Ádámot és Miskolczy Lajost. FONOD 1997.187. SÓLYOM 2000.101.-198-