Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Bevezető
Bevezető A teológiát az állam nem ismerte el, fenntartásának minden gondja az egyházat terhelte/9 Szintén közadakozásból sikerült 1934-ben Pozsonyban menzát és diákinter- nátust nyitni. 1935-ben a komáromi egyház anyagi tehervállalásának köszönhetően jött létre a magyar református tanítóképzést szolgáló oktatási intézmény Komáromi Tanítóképző Intézet néven. Felállításában nagy szerepe volt Patay Károly esperesnek. Nagy Sándor igazgató vezetésével 1942-ig működött, sikeresen enyhítette a tanítók utánpótlásában jelentkező hiányokat.60 1920-ban indult meg az egyház hivatalos lapja, a Református Egyház és Iskola. A lap első szerkesztője Réz László rozsnyói lelkész volt, őt követte Kövy Árpád, majd Magda Sándor, Isaák Imre, Szőke István és Zsemlye Lajos hetényi lelkész. A lap kezdeményezésére pezsgő irodalmi élet indult, aminek legjelentősebb eredménye az 1923-ban megalakult Református Irodalmi Társaság működése volt.61 Bertók Béla püspök munkájának eredményeképpen a Kárpátaljai Iratterjesztés missziós célokat is szolgált. 1923-1937 között a Beregszászon működő Kálvin Nyomda segítségével minden évben megjelentette a Szeretet Naptárt, kéthetente a Szeretet című folyóiratot, és a Szeretet Kiskönyvtár sorozatban 59 A szeminárium fenntartására szolgáló lélekszám szerinti kivetés nagyon egyenetlenül folyt be. A világválság előtt egyes gyülekezetekből még az előírt kivetés három-négyszerese jött be. Az első években igen tekintélyes volt az adományozók száma és áldozatkészsége is. Az Egyetemes Egyház az első években kisebb összegekkel, majd évi húszezer cseh koronával támogatta a szemináriumot. A külföldi egyházak közül a skót, a holland és a magyar református egyház, a magyar állam és Amerika nyújtottak számottevő anyagi segítséget évenkénti adományaikkal. CSOMÁR 1940. 144-150. MOLNÁR 1998. 227. PUNTIGÁN 2005. 51-53. Szabó a teológia fenntartásában a losonci egyházközség nagy szerepét hangsúlyozta SZABÓ 1990.134. 60 Már az 1920-as évek első felében égető tanítóhiány jelentkezett, mivel az állam a magyar tanítóképző intézeteket bezáratta, és szlovák nyelvűeket nyitott helyettük. Az állam is érzékelte a hiányosságokat, ezért lehetővé tette a tanítói externista vizsgákat: 3-4 gimnáziumi osztály elvégzése után a tanulók magánúton készülve tanítói érettségit tehettek, majd húsz havi gyakorlat után képesítővizsgálaton vehettek részt. Szakképzettségük nem tekinthető kielégítőnek. Az egyetlen magyar tanítóképző Pozsonyban az Orsolyáké volt, ebben az intézményben sok református leánynövendék is tanult. Majd az állam is állított fel Pozsonyban egy négyosztályos tanítóképzőt, ahova csak minden második évben volt feltétel. Ezek a lehetőségek nem elégítették ki a református egyház tanítói igényeit, ezért vált szükségessé a komáromi intézmény felállítása. KÖVY 1938.16. CSOMÁR1940.150-156. MOLNÁR 1998.227. 61 KÖVY 1938.15-16. MOLNÁR 1998.227-228. Az 1923-ban Léván tartott zsinaton alakult. Nem nyilvános, hanem belső egyházi szervezet, tagjai többnyire teológusok, lelkészek voltak. FONOD 1997. 265. Az 1925-ben Poprádon tartott Konventen Pálóczi Czinke István indítványozta, hogy a Társaság az egyházi törvények elfogadásáig is kezdje meg működését. Megválasztották első húsz tagját. Az ugyanaz év őszén Losoncon tartott konventen Sörös Béla vázolta a Társaság célkitűzéseit. Az el nem fogadott egyházi törvények miatt érdemi tevékenységet nem fejtett ki. ,A húszéves cseh megszállás alatt egyházi közéletünk sok életrevaló és áldásos intézmény megvalósulásával dicsekedhetett, azonban sok életrevaló elgondolás és elhatározás csak a nyomdafestékig jutott el, hogy azután örök időkre elpihenjen a jegyzőkönyvek lapjain. Ide sorozhatjuk a Református Irodalmi Társaságot is, melynek a megalakulással kapcsolatosan vannak történelmi előzményei, azonban az „elindulásnál” tovább nem jutott, mert soha semmi aktív tevékenységet nem fejtett ki egyházi irodalmi életünkben.” CSOMÁR 1940.173-174.-18-
