Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Barsi Egyházmegye
Barsi egyházmegye január 1-el nyugdíjba ment, és engem választott meg a gyülekezet 1935. január 20-án egyhangú meghívással lelkészül. Itt ismerkedtem meg feleségemmel185, akit 1935. február 12-én vettem feleségül. Két gyermekünk van: Zsuzsánna és Csilla. NAGYSALLÓ Czeglédy István lelkész Czeglédy Sándor és Kosa Margit szülők 5 gyermeke közül másodiknak születtem 1910. augusztus 18-án a nagysallói paróchián. 1914. októberében Pápára költöztünk, ahol atyám teológiai tanár lett. Az ottani tanítóképző gyakorló iskolájában végeztem az elemi iskola 3 első osztályát, míg az utolsó osztályt a pápai református elemi iskolában jártam. Atyám 1920-ban győri lelkész lett. A Bene- dek-rendi páterek győri gimnáziumába jártam a 8 osztályt, és tettem le az érettségi vizsgát. Egyidejűleg növendéke voltam a győri városi zeneiskolának is. 1928 nyarán - érettségi után - pár hónapig a Gallneukircheni Brüdergemeinde epileptikus és elmebeteg intézetében186 voltam ápoló. 1928 szeptemberében a budapesti teológiára iratkoztam be, miután atyám ugyanakkor ceglédi lelkész lett. Az 1930-31. tanévet Utrechtben, a 31-32-t ismét Budapesten töltöttem. Budapesten szereztem kápláni oklevelet 1932 szeptemberében „jeles” eredménnyel. 1932-33-ban a ceglédi egyháznál voltam segédlelkész. 1933 őszén ismét Utrechtbe mentem, ahol 1936 júniusában doktori szigorlatot tettem teológiából. 1936 októberétől 1937 júniusáig a budapest-kelenföldi egyháznál voltam káplán. 1937. júniusában a honvéd lelkészi kar kebelébe vétettem fel. A budapesti honvédkórházak lelkésze voltam pár hónapig, majd a kőszegi tiszti nevelőintézet lelkésze lettem. Ebben a beosztásban szolgáltam 1937. szeptember 1-től 1940. január 1-ig, amikor a nagysallói egyház meghívására ismét polgári lelkész lettem. Lelkészi oklevelet Budapesten szereztem 1934 őszén „jeles” eredménnyel. Nagysalló, 1943. június 15. Czeglédy István 185 Felesége Akucs Katalin, Akucs Lajos nagypeszeki lelkész leánya. Született Nagypeszeken 1906. augusztus 26-án. Férjhez ment 1935. február 16-án. Két gyermekük született: Zsuzsanna 1939. március 16-án, Csilla 1942. november 9-én. DRELI. 1. u. Nagypeszek. 13. 186 Schwarz Lajos evangélikus lelkész a gyülekezet néhány tagjának részvételével Belmissziói Egyesületet alakított Gallneukirchenben. 1877-ben diakonissza anyaházat nyitottak, ekkor öltözött be az első két diakonissza. 1878-ben kezdődött a házibetegellátás, menhelyet nyitottak betegek számára. 1881-ben a szellemileg fogyatékos, 1890-től az epliptikus betegségekkel küzdő emberek ellátását is elindították. 1906-ben öregek számára is létesítettek menhelyet. A Bethania diakonissza anyaház 1909-ben nyitotta meg kapuit Gallneukirchenben. http://www.diakoniewerk.at/de/627/.-149-