Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Barsi Egyházmegye

Barsi egyházmegye

papocska a közvetlen közelben lévő Horthy Magyarországnak akart közbeszólásaival egy kis szívességet tenni. Hadd lássák, hogy milyen jó magyar. Virtuskodott, hepciáskodott. De hívei alaposan undort éreztek ezzel a paphoz nem illő fellépésével szemben. Meggyőződésünk, hogy a saját egyházának sem tett ezzel jó szolgálatokat. Ha nem volna olyan szörnyen elfogult és egyoldalú, látnia kellene különösen egy református papnak, hogy más a hivatása. Tudnia kellene, hogy elődjeinek más felfogásuk volt a szabadságról, a Krisztusról. Azok gályarabságot voltak kénytelen elszenvedni, mert következetesen tartották magukat a Krisztus igazságaihoz. Hol tartanak ma ezek a politikai papocskák a Krisztus béketűrő szerénységétől? Azt hiszik talán, hogy a népek nagy tömegei mindezt nem látják?"

Fertősalmási működésem idejére esik a csehszlovák érettségi vizsga sikeres letétele. Kárpátalján csehek intézték az ügyek vezetését, akik a személyi ügyeket sokkal engedékenyebben kezelték, mint a tótok Szlovenszkón. így a kérvényemre két hét alatt Prágából megjött az engedély, és a beregszászi állami reálgimnáziumban a bizottság előtt sikerrel letettem a vizsgát. 1926-tól egész 1930-ig kong- rua nélkül szolgáltam. 1930-tól 1932-ig kaptam havi 51 korona kongruát, 1932- től 1936-ig havi 350 koronát.

Az idő is sürgetett, és miután a 350 koronára már lehetett valamit építeni, mint fertősalmási lelkész megházasodtam, elvettem Nagy Esztert, kiben istenfélő, jó feleséget kaptam. A csehek szemében állandó szálka voltam. Cseh érettségi birtokában, hogy iskolámat megvédjem, benne két éven át ingyen tanítottam. 110 gyermeket I, II, III-ik osztályban. Ehhez járult a sok zaklattatás, úgy kívülről, mint belülről. A híveket a csehek állandóan ingerelték, hogy ne fizessék az egyházi adót, mert nem hajtják végre. Szomszédomban a cseh fináncnék kiabáltak a templomból kijövő hívekre, hogy minek a pap, minek a templom. Állandóan izgatták a népet: minek fizetnek adót. Egyik ilyen száj as cseh fináncnét bepöröltem egyház elleni izgatásért, attól kezdve ez a propaganda kissé lohadni kezdett. Sikerült kiharcolnom, hogy a hátralékos adókat a cseh hatóság behajtsa. Általában sajnálattal kell megjegyeznem, tisztelet a kivételnek, hogy a tiszaháti nép nem gerinces magyar. Az egyháznak nehéz volt az ügyeit vezetni, mert Magyarországon is volt birtoka, oda meg nem akartak határátlépést adni. 1935-ben, amikor határátlépést kértem, Bousa, a nagyszőlősi helyettes nácselnik ezt mondotta: „Pane prevarevny,16' amilyen a kiáltás az erdőbe, olyan a visszhang.” Tudja-e, Bousa úr, feleltem, hogy mi különbség van a között, ha én, a fertősalmási református lelkész kiáltok az erdőbe, vagy pedig maga? No, mi? Az a különbség, feleltem, hogy ha én mint fertősalmási pap, azt kiáltom az erdőbe, hogy igen, akkor 900 hang kiáltja vissza: igen, ha azt kiáltom, hogy nem, akkor 900 hang feleli vissza: nem. Ha pedig Bousa úr kiált az erdőbe, onnét csak egy hang fog magának kiabálni vissza. No, meg fogja látni, porucsam sza, do videnia.167 168 Ebben az esztendőben voltak éppen a parlamenti választások. A cseh pártok nagyon ráfeküd167 Pane prevarevny! (szlovák): Nagyságos uram!

168 Porucsam sza, do videnia. (szlovák): Ajánlom magamat, viszontlátásra!-142-