Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Barsi Egyházmegye
Barsi egyházmegye 7. A barsi református egyházmegye 1944. évi közgyűlési és bírósági jegyzőkönyvei. Összeállította: Pap József egyházmegyei lelkészi főjegyző. III. Tudósítások. 1. Az ORLE konferenciája és gyűlése. (Kecskeméten 1925. augusztus 20-24.) Megjelent a Református Egyház és Iskola című lapban 1925. szeptember 20-27- én. V. évfolyam 38. és 39. számban. Egy résztvevő Kálvinista név alatt. 2. Sylvester nyomda Tahitótfaluban. Megjelent a Református Egyház és Iskola című lapban 1926. június 20-án. VI. évfolyam 25. számban. Név nélkül. 3. A magyarországi reformátusok első országos nagygyűlése Budapesten. (1927. május 21. és 22.) Megjelent a Református Egyház és Iskola című lapban 1927. június 5. és 12-én. VII. évfolyam 23. és 24. számban. Kálvinista név alatt. 4. A barsi református egyházmegye közgyűlése. (1927. július 8-án Léván.) Megjelent a Református Egyház és Iskola című lapban 1927. július 24-én. VII. évfolyam 30. számban. Kálvinista név alatt. 5. A keresztyén világszövetség 5-ik Európai konferenciája Budapesten. (1927. augusztus 8-14.) Megjelent a Református Egyház és Iskola című lapban 1927. szeptember 11-én. VII. évfolyam 37. számban. Kálvinista név alatt. 6. II. Református Leánykonferencia. (1927. augusztus 26-28. Léván.) Megjelent a Református Egyház és Iskola című lapban 1927. szeptember 25-én. VII. évfolyam 39. számban. Kálvinista név alatt. 7. A budapesti második református nagygyűlés. (1928. június 2. és 3.). Megjelent a Református Egyház és Iskola című lapban 1928. július 1-én. VIII. évfolyam 27. számban. Név nélkül. 8. A barsi református egyházmegye közgyűlése (1928. július 3. Léván.) Megjelent a Református Egyház és Iskola című lapban 1928. július 22-én. VIII. évfolyam 30. számban. Kálvinista név alatt. 9. A barsi református egyházmegye közgyűlése (1929. július 5-én Léván.). Megjelent a Református Egyház és Iskola című lapban 1929. augusztus 4-én. IX. évfolyam 31. számban. Kálvinista név alatt. 10. A barsi református egyházmegye közgyűlése (1930. július 8-án Léván.). Megjelent a Református Egyház és Iskola című lapban 1930. július 27-én. X. évfolyam 30. számban. Kálvinista név alatt. 11. A barsi református egyházmegye közös lelkészi és tanítói konferenciája Zselizen (1930. november 20.). Megjelent a Református Egyház és Iskola című lapban 1930. december 7-én. X. évfolyam 49. számban. Név nélkül. 12. A barsi református egyházmegye közgyűlése (1931. június 30-án Léván.). Megjelent a Református Egyház és Iskola című lapban 1931. július 19-én. XI. évfolyam 29. számban. Kálvinista név alatt. 13. Leánykonferenciák (I. Nagykálnán 1931. augusztus 20.) Megjelent a Református Egyház és Iskola című lapban 1931. augusztus 30-án. XI. évfolyam 35. számban. Név nélkül. 14. A barsi református egyházmegye közgyűlése (1932. június 29-én Léván.). Megjelent a Református Egyház és Iskola című lapban 1932. július 31-én. XII. évfolyam 31. számban. Kálvinista név alatt.-123-