Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Veszprémi Egyházmegye

Veszprémi egyházmegye lépcsővel ellátott nyitott verandát, 1940 áprilisától megrenováltatja a deszka- mennyezetes, rokkant tetejű templomot új tetőre, új ablakokkal, ugyanekkor felépíttet 17 folyóméter hosszú kőből való kert-, illetve templombástyát. Jelenleg a düledező istállópajta vár alapos átjavításra. A gyülekezet, mely csak 98 lelket számlál, már ideges, türelmetlen, de a lelkipásztor is megelégelte a múlt hibáinak korrigálását. A legközelebbi vasútállomás 11 kilométer. Küzdelem itt az élet, a vegyes házasságok e tengerében, a háborús viszonyok lelket is gyilkoló poklá­ban... Kelt Öcs (Veszprém megye), 1943. június 25. Összeállította: Bábás József református lelkipásztor PAPKESZI Kovács Vince lelkész Tác Fejér megyei községben születtem 1900. II. 14-én kisbirtokos családból. Édesapámat 9 éves koromban108 elveszítettem. E szomorú esemény okozta, hogy mint az elemi iskolában jó tanuló, jó tanítóm109 ösztönzésére Pápára kerültem tanulónak. A gimnáziumot 1912-1919. évben végeztem el. Végig a jobb tanulók közé tartoztam, és a köztartáson ingyen kosztos terítő voltam. 1919-ben iratkoz­tam be a pápai teológiára, és a teológiát 1923-ban szabályszerűen és jeles ered­ménnyel elvégeztem. Jeles kápláni vizsgával 1923. november 8-án vörösberényi segédlelkész lettem. Itt szolgáltam 1924. május végéig. Borbély Károly akkori kántortanító úrral110 minden vasárnap istentiszteletet tartottunk a szórványként szereplő Balatonalmádiban, és ott megszerveztük Horváth Gyula volt országgyű­lési képviselő111 támogatásával a leányegyházat. Fájdalommal szemléltük ugya­nis, hogy pénzzel, anyagi juttatásokkal miként ragadja el híveinket a katolikus 108 A szövegben hibásan: 9 éves korában. 109 Kallós Béláról van szó. Ő 1878-ban született Enyingen. Tanítói oklevelet 1899-ben szerzett Nagykőrösön. A képesítés megszerzése után 5 évig Enyingen tanított. A táci gyülekezet 1903 máju­sában választotta meg kántortanítónak. 1912-től elnöke volt az egyházmegyei tanítóegyesületnek. 1936-ban nyugalomba vonult. Eredményes munkája elismerésképpen 1937-ben igazgatói címet nyert. DREL II. 104. a. 1903. 32-33. 1936. Esperesi jelentés. XI. 1937. Esperesi jelentés. XI. Egyházkerületi Névtár. 1899.62.1900.578.1901.72.1902.72.1903.50.1904.54. SZABÓ 1932a. 329. DPL 1936.169. 110 Borbély Károly az 1887/88. és 1889/90. közötti tanévekben a pápai kollégiumban tanult. Az 1890/91. és az 1893/94. közötti tanévekben Rátóton volt helyettes tanító. 1897-től akkor visszavonult apja utóda lett Magyarbarnagon. 1935. szeptember 1-től ő is nyugalomba vonult. Eredményes mun­kásságáért Hóman Bálint magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter elismerését fejezte ki. DREL II. 217. a. 1893. 33. 1897. 14.1936.11. Egyetemes Névtár. 1911. II. 189.1912.12/8.1913-15. 87. 1930-32. 94.1935.108. Egyházkerületi Névtár. 1891. 99.1894.101.1898. 94.1899.104.1900.94.1901. 117. 1902. 117.1903. 79. 1904. 79. 1905. 78. 1906. 79. 1907. 101. 1908. 218-219. 1909. 166-167. 1910. 168-169. 1926. 64. 1928. 70. A Pápai Református Kollégium értesítői. 1887/88. 47. 1888/89. 29. 1889/90.71,107. DPL 1935.218. 111 Horváth Gyula 1867-ben született Sárbogárdon. Középiskoláit Székesfehérváron, majd Pápán végezte. Jogot Budapesten hallgatott. Hosszabb külföldi tanulmányút után Budapesten telepedett le, ügyvéd lett. 1901-1915 között a Fejér megyei csákvári kerületben választották parlamenti képviselő­vé függetlenségi és 48-as párti programmal. A Kossuth párt tagja volt, alapítója és társszerkesztője a Magyar Jogász című lapnak. Balatonalmádiban hunyt el. SZIKLAY1941.116-117.-1024 -

Next

/
Thumbnails
Contents