Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi anyakönyvei 1823-1952 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 12. Jubileumi kötetek 1. (Pápa, 2012)

Források - 2. I. sz. lelkészi anyakönyv

helyre. Hedrahelyen 14 hónapot töltve 1889. május lén uj esperes úr, Begedy István úr által Gigébe rendeltettem helyettes lelkészül, s itt szolgálok ma is. Az első lelkészképesítő vizsgálatot 1888lk évben Csúrgón az egyházmegyei, a másodikat pedig 1889. szeptemberben Léván az egyházkerületi közgyűlésen adtam meg. Léva, 1889. szeptember 20. Ifjabb Máté Lajos gigei helyettes lelkész. Peti Sándor született 1862. február 12-én Bürüsön Somogy megyében. Atyja Peti Sándor bürüs váradi lelkész (meghalt 1878. deczember 3.), anyja Sipos Klára (meghalt 1862. február 22.). Öt éves koráig Komlósdon Somogy megyében nevel­tetett Veres Benő református lelkész és neje, Begedy Karolina által, utóbbi nagynénje volt. Azután a szülei háznál, atyja és mostoha anyja, Molnár Julia gondozása alatt. Elemi iskolait Bürüsön végezte, ’s 1870. szeptemberétől 1876. júniusig a csurgói gymnasiumban tanult. VII. és VIII. osztályokat Debreczenben végezte, ’s érettségit tett 1878ban. Theologiai tanulmányait is Debreczenben végezte 1883-ban. 1883. augusztustól jelenig Magyar Újfaluban, Kadarkuton, Hedrahelyen, Patán, Kálmán- csán, Nagy-Korpádon, Istvándiban (mind a belső somogyi egyházmegye területén van) részint segéd-, részint helyettes lelkészi minőségben alkalmaztatott. Exmissiós oklevelét Csurgón 1884. augusztusban, lelkészképesitő bizonyítványát pedig Léván 1889. szeptember 19-én szerezte meg. Ugyancsak 1889-ben, szeptember 14-én tanítói oklevelet nyert. Léva, 1889. szeptember 20. Peti Sándor magam kezével istvándii segéd lelkész. Szigethy Sándor születtem Somogy megye Csoknya községében Szigethy János tanító és Somogyi Karolina szülőktől az 1861 ik év augusztus hava 27ik napján. Szülőhelyemen, a csoknyai evangéliumi reformált egyház népiskolájában nyert 4 éven keresztüli előkészítő oktatást nyervén szüleim a csurgói (Somogy) gymnáziumba vittek, hol a VI osztály elvégezése után, a VII. és Viliik gymnasiumi osztályok elvégeztével az érettségi vizsgálatot is letettem 1879ben Debreczenben. Theologiai tanfolyamoknak 1883ik évbeni Debreczenben befejezése után még ez év őszén a belső-somogyi evangéliumi reformált egyházmegyébe kebelezett darányi egyházban rendeltettem segéd lelkészi minőséggel. A következő, 1884ik év őszén Csurgón az első lelkészképesitő vizsga letevése után a nagy-korpádi, gigei, kis- kovácsi, hedrahelyi, visontai, ötvös-kónyii, csokonyai gyülekezetekben szolgáltam részint segéd, részint helyettes lelkészi minőséggel. Jelenleg a görgetegi evangéliumi reformált egyház administratora vagyok. A Ilik lelkész-képesitő oklevelet Léván, e hó 18., 19-én tartott vizsgálat sikeres letevése után nyertem. Léva 1889. September 20. Szigethy Sándor görgetegi helyettes lelkész. if 253 if

Next

/
Thumbnails
Contents