Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi anyakönyvei 1823-1952 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 12. Jubileumi kötetek 1. (Pápa, 2012)

Források - 2. I. sz. lelkészi anyakönyv

után, 1882. évi január 20ín a boszniai lázadás lecsendesitésére mozgósított 12lk gyalog ezreddel ismét tényleges katonai szolgálatra hivattam be, s nyolcz havi fegyveres szolgálat után tábori tartalékos lelkésszé neveztetvén ki haza bocsáttattam. Ekkor 1882. évi októberben ismét Marczelházára, onnét 1883. mártius 13“ Perbetére, hol két évet töltöttem, 1885. mártius 13an Rév-Komáromba rendeltettem, a hol jelenben is vagyok. Pápán, 1885. julius 29“. Ollós Károly magam kezével rév-komáromi segéd lelkész. Születtem 1857. augusztus 6án Veszprémben. Atyám Szép Ádám, anyám Nagy Sza­bó Ágnes. Iskoláimat a piaristák akkor 6 osztályú gymnasiumi osztályában végezve Pápán tettem érettségit, s végeztem a theologiát, mely után három évre Szilas Bal- hásra mentem academicus rectornak. Veszprémben voltam segéd és helyettes lelkész 1886. március lig. Most Vörös Berényben vagyok helyettes. Felszenteltettem 1886. junius 27. Szép Lajos magam kezével. Születtem Ó-Szőnyön 1863. január 14-én. Atyám Rácz György ugyanott községi jegyző, anyám Mahálkovich Apollónia. Iskoláimat kezdtem Pápán 1872. octóber havában, a VI., VII. és VIII. osztályt Kecskeméten végeztem. Érettségi vizsga után Budapestre mentem, s ott végeztem el a theologiát 1884. június 21-én. 1885. január 1-én fő tiszteletű Pap Gábor püspök úr hívott magához, kinél mint segéd lelkész s püspöki titkár működtem 1886. évi mártius 16-ig, a midőn az őrségi egyház megyében megürült kerczai egyházba mentem administratornak, hol jelenleg is hivataloskodom. Felszenteltettem 1886. június 27-én Révkomáromban. Rácz István magam kezével kerczai evangéliumi reformált helyettes lelkész. Születtem Mező-Lakon Veszprém megyében az 1861lk év január 26“. Atyám Sere­gély György lelkész, anyám Csepy Eszter. Elemi iskoláimat Mező-Lakon végeztem, majd ezután a pápai református főiskolában mentem, hol a gymnasiumi s theologiai cursust végeztem. A segéd lelkészi vizsgát a pápai egyházmegyében 1883. március 15-én tettem el. 1883. május len O-Szőnybe nagytiszteletű Czike Lajos úr helyette­sítésére hívattam, itt ez év október l‘s voltam. Innét a bécsi evangéliumi reformált egyesült theologiai egyetemre mentem, hol hat hónapot töltöttem. 1884. március elején a lipcsei evangélikus egyetemre mentem, hol hat hónapot töltöttem, az év október lén külföldi utazásomból hazajővén a tatai egyházmegyében kebelezett Csep, Bőny és Kis-Igmánd egyházakban helyettes lelkészi minőségben szolgáltam. Kis-Igmándról 1886. junius 27en jöttem be Rév-Komáromba felszenteltetésre. Seregély Dezső magam kezével evangéliumi reformált helyettes lelkész. í* 234 i*

Next

/
Thumbnails
Contents