Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi anyakönyvei 1823-1952 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 12. Jubileumi kötetek 1. (Pápa, 2012)

Források - 2. I. sz. lelkészi anyakönyv

8. Kutasi Ferencz születtem 1854. december 1-én Bodajkon (Fejér megye) hason nevű atya s Pálfy Amália szülőimtől. A gymnasiumi tanfolyamot I-IV. osztályig Pápán, IV-VI-ig Csurgón, VII., VIII. osztályokat Pesten, a theologiai tanfolyamot Pápán végeztem. A papi szent hivatalra kibocsátva lettem 1877. október havában, s azon idő óta folyamatosan atyám mellett Mezőkomáromban prédikáltam Jézus evangeliomát, mely Istennek hatalma minden hívőnek idvességére. Balatonfüred, 1883. július 18. Kutasi Ferencz református segéd lelkész. 9. Jóba József Somogy megyében levő homokszentgyörgyi református helyettes lelkész írom e’ sorokat. Kis Kun Halas városában 1849. martius 5-én nádfedelű hajlékban pillantám meg a napnak mindenkivel közös, a kisded kunyhókra ép’ úgy mint a palotákra lemosolygó, világitó, melegítő, éltetősugarát. Szegény, de nemes szülök gondja őrködött kicsiny bölcsöm felett. 1880-ban elhunyt feledhetetlen jó anyám, édes anyai gyöngédséggel, mindenre kiterjedő figyelmével táplált, nevelt. Isten félelmére tanított mint a nap melegével színezi a virágokat, oly meleg szere­tettel oltotta szívembe a vallásos érzelmeket. Gyermekségemben csókjaival szárítá fel könyemet, s nálam a sírás mosolyra változott. Ifjúságomban gyöngéd anyai kézzel simítá le homlokomról a borút. 1881ben ezen szavakkal: „atyátok itt hagy, de atyá­tok az Isten!” ama jobb hazába költözött, édes apám becsületes munkával szerzett kenyerét, s tanulmányok árán szerzett tapasztalatait s tanácsát (ha volt, kalácsát is) megosztá velem. Neveltetésem nagy gondot adott szüleimnek, kiket kilencz gyer­mekkel áldott meg az Isten. De ők engem is, mint a többit tisztességesen taníttattak. Elemi és gymnasiumi tanulmányaimat Halason végeztem. Az érettségi vizsgát Halason 1868. júliusban (a mely évben lett a halasi IV osztályú gymnásium Szilárdy Áron református lelkész idejében és működése következtében VIII osztályúvá) tettem le. 1868. octóber 1-én a debreczeni nagy collegiumba mentem papi tudományok hallgatása végett, s itt 3 évi theológiát — időközben tanítói vizsgát téve Esztárban mint rector két évet töltve — végeztem. 1873. September lén Budapestre mentem, hol a negyed évi theológiát 1874. júliusban bevégeztem. Innét isteni gondviselés folytán 1874. július 14-én mentem nagyságos Bernátfalvi Bernát István (jelenleg a debreczeni egyházmegye gondnoka) gyermekei mellé házi nevelőnek, hol 1877. december hónapig voltam, mely idő alatt alkalmam volt Debreczenben az első lelkész képességi vizsgát 1876. ápril-ban, s a 2lk lelkészi vizsgát 1877. évben letenni, s Hossu- pályiban mint nevelő és segédlelkész gyakorolni magamat a lelkészi teendőkben. Sorsom 1877. évben karácsony havában és karácsony innepére Somogyba szollított. Itt mint segéd és helyettes lelkész hirdettem az Isten igéjét szolgáltam a Krisztus evangyéliómát Csököly, Csokonya, Segesd, Bürüs Várad, Hedrahelyen, majd Jákó- ban (hol nevelő és káplán voltam tekintetes Paál Farkas úr két fiát gymnasiumi I. osztály tantárgyaira készítve) továbbá Darányban, Istvándiban, s jelenleg Homok- szentgyörgyön vagyok. rf 223 ?f

Next

/
Thumbnails
Contents