Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi anyakönyvei 1823-1952 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 12. Jubileumi kötetek 1. (Pápa, 2012)

Források - 2. I. sz. lelkészi anyakönyv

megyében mint segédlelkész, végül 1880. October 7től alól irt napig a kéttornyu-laki helvét hitvallású szent gyülekezetben mint tanító káplán működöm, ’s mint ilyen szenteltettem fel lelkésszé a fent nevezett időben. Kelt Pápán, 1881. junius hó 12. Győrffy József magam kezével. 4. Varga Sándor születtem Kecskeméten 1847,k év augusztus hó 13" Varga Sándor és Csendes Zsuzsánna szüléktől iparos családból. Elemi iskoláimat a felsőbb 8 gymnasiumi és Is6 évi bölcsészeti osztályai együtt helyben, a többit pedig, vagy is az lso, 2lk és III'k theologiai osztályokat Pápán szüleim beleegyezésökkel végeztem, mit még mind ez ideig nem is bántam meg. Iskoláim végeztével a Komárom megyében levő Nagy Igmándra mentem 3 évre academiai rektornak. Onnét a Veszprém megyében segéd lelkésznek Csöglére, onnét ismét 8 hónapi működés után Adorjánházára, majd Adorjánházárol 17 hónap múltával Tapolczafőre rendeltettem. Az itteni hosszas, 3 évig és 4 hóig tartó káplánkodás után a Győr megyében levő szegény kis szemerei református gyülekezetbe rendeltettem helyettes lelkésznek, melyei most egyelőre nagyon meg is elégszem. Kápláni vizsgát a nagytiszteletű pápai református egyházmegyében 1876lk évi mártius 7", a papi vizsgát pedig 1881lk évi junius hó 10 és 11" tettem le. Kelt Pápán, 1881. június hó 12. Varga Sándor magam kezével. 5. E sorok Írója: Kocsis József születtem Esztergom megyei Kis-Ujfalun 1845lk évben egyszerű, anyagilag szegény, lélekben annál gazdagabb s lelkemtől örökké áldott Kocsis János és Nagy Erzsébet kézműves szüleimtől. Elemi iskoláimat szülő földemen el nem felejtett Mike István tanítóm vezetése alatt be végezvén tanulói pályám tovább folytatása végett a dunántúli református egyház kerület pápai fő iskolájába költöztem 1838-ban, mely fő iskolában a gymnasiumi és theologiai tan folyamot sok hányattatás, sok szenvedés - mondhatni, a sors - vagy inkább emberi üldözés között és után 1872lk évben bevégeztem, úgy azonban, hogy ez utóbbi tan év első felének utolján Virágvasárnapján Veszprém megyében Mező-Szent-Györgyön úgynevezett academicus tanítóvá lettem. E helyen és hivatalban töltött másfél év eltelte után szülő földem közelébe, a komáromi református egyházmegyébe, Kamocsára mentem káplánnak 1873. október havában, s miután 1874. September 19ín a lelkészi teendők végzésére egyházmegyei kormányunk által vizsga és eskü tétel után kibocsátattam. Egyházmegyei gyűlésünk által Pozsony megyében kebelezett Jókára rendeltettem helyettes lelkészi minőségben. Azután Kis-Mányán, Deákiban, Farkasdon majd ismét Jókára viszsza kerülve 1878. október 15től máig részint tanító-kápláni, részint administratori hivataloskodásban működtem s működöm. Megemlítem kápláni életemből, hogy 1876. október 10c" mint kis-mányai helyettes lelkész megnősültem, s az isteni gondviselésnek ez intézkedése és saját lelkem elhatározása folytán a boldog családi élet tűz helyénél lelkemben a hit erőnek azon i* 217 i*

Next

/
Thumbnails
Contents