Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi anyakönyvei 1823-1952 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 12. Jubileumi kötetek 1. (Pápa, 2012)
Források - 2. I. sz. lelkészi anyakönyv
egyházmegye levegőjét. Azonban ezen egyházmegyétől fájjó szívvel bár 1872. September közepén búcsút vettem, s haza mentem az apai házhoz Vár Palotára várni a jó szerencsét. A nagytiszteletű tatai egyházmegyébe folyamodtam bekebelezésért, azonban erre várni kellett. Elunván az othon való tétlenséget, két kézzel kaptam a nagytiszteletű mezőföldi egyházmegye esperesének meghívásán, ki is engem Nádasd Ladányba hivott meg papoló káplánnak. 1873. január 5én a saráról hires helyre elszállitattam. Ugyan ez év martius 2}" megérkezett a tatai egyház megyétől a kápláni vizsga letételére felszólító levél. Sietve hagytam oda tehát a mezőföldi tractust, mivel már akkor észrevettem, hogy ott sokkal kevésbé várhatok magamnak jövőt, mint bárhol e világon. 1873. martius 10en Tatában exmittáltattam, hol is május 29-ig mint tractus káplán vezettem - a mint tudtam - a szent gyülekezet ügyeit. (Az esperes ur ezen idő alatt vizitálni járt.) 1873. május 29étáI 1874. octóber 20ig Kocson voltam segéd lelkész. Ezen kápláni helyen eltöltött időmre mindég jól emlékezem. Ha tiszta becsületességet, lelkiismeretességet, mély belátást, széleskörű tudomonyos- ságot, türelmességet (mert velem szemben nagy adag volt szükséges) jó szivüséget és nyíltságot kívánhat egy alárendelt állású miveit ember főnökében öszpontosulva látni, úgy én mind ezen erényeket, s többet feltaláltam kocsi főnökömben. Reményiem, nem sértem meg vele a mélyen tisztelt férfiút, ha hangot adok annak, hogy ő azok közé tartozik, a kit az őt igazán ismerők csak tisztelni, csak szeretni tudnak. Az 1874. September I4,ki kömlődi tractualis gyűlés Ó Szőnyre rendelt segéd lelkésznek, mely helyet octóber 20an foglaltam el. Volt főnököm, boldog emlékezetű nagytiszteletű Varjú István ur October 31én meghalván helyemen meghagyattam, és igy 1874. October 31. óta ó szönyi adminisztrátor vagyok. A superintendentialis felavatásra már 1874. május 26in megjelentem. Azonban akkor — jó akaróimnak indítványa folytán — a mint mentem, úgy vissza is küldettem, tudniillik felszenteletlenül. A jelen év május 21én ismét jelentkeztem superintendentialis vizsgára, azonban jóformán „három a táncz”-ot járattak volna velem, ha a tractualis bizonyítvány még idejében meg nem érkezik. így is nagyon fiatalnak véltek még az én „jó akaróim”, de nemes törekvésük daczára a többség győzött „a törvény szigorú megtartása és ennek csupán csak csekély személyem elleni alkalmazása” irányában tett indítványuk felett. (Nota bene 6 közül 5 ugyan azon hibában lélekzett a bizonyítványokra nézve.) A mint mondám tehát „a többség akarata folytán” a mai napon a református egyházbani reggeli isteni tisztelet alkalmával innepélyesen pappá szenteltettem. Eddig tart eddigi életem, különösen papi életem rövid vázlata. Csak azokat írtam ide, melyek tanuságosak lehetnek valaha azok számára, kik ezen könyvet olvassák. A többiekre nézve: „még sok dolgok vágynak, melyeket nektek (késő ivadék, kik e könyvet lapozzátok) el kellene mondanom, de ... „Mikoron pedig eljő amaz igasságnak lelke, minden igasságokra el vezérel titeket.” írtam Székes Fehérváron 1875dlk év május hava 24lk napján. i* 208 i*
