Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi anyakönyvei 1823-1952 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 12. Jubileumi kötetek 1. (Pápa, 2012)

Források - 2. I. sz. lelkészi anyakönyv

megyében papi hivatalra kibotsattattam, ’s jelenleg mind ezen egyház segéde szolgálok. 16. Szalay Antal magam kezével születtem 1824-dik év május 19cn Mezőkomárom- ban Veszprém megyében. Gymnásiális iskoláimat kezdtem Gyönkön 1834ben, s ugyan ott végeztem 1839-be. Ekkor a’ felsőbb tudományok’ hallgatására Pápára mentem, mit bevégezvén 1846-dik esztendőbe, s onnét Nagysalló mezővárosába mentem iskolatanítónak, s ezen hivatalomat 1848dik év martius 12én bevégeztem, hazamenvén Mező Komáromba mint beteges szüléim kebelükbe időtöltés végett, később papisegédül alkalmaztattam atyám mellé, miután a’ nagy tiszteletű mezőföldi egyházmegyében az 1849-dik év május 4cn kibocsáttottam, honnét atyám elhunyta után további hivataloskodás végett papisegédűl Móór városába rendeltettem az 1852-dik évben, hol jelenleg is vagyok, és hivataloskodom. 17. Szobonya Endre születtem 1823dlk év november 30kan Mohiban Bars megyében. Iskolai pályámat kezdtem ugyan ott. Felsőbb tudományok hallgatása végett mentem a’ pápai főtanodába 1835dlk év november lsoén, mellyett bevégeztem 1846dlk év augustus 26in. Onnét Éttéré mentem iskolatanitónak, ’s ezen hivatalomat bevégez­tem 1850ben September 30an. Haza menvén ki bocsátattam a’ nagy tiszteletű barsi egyházmegyében 1851. év martius 19cn. Hivataloskodás végett segéd lelkésznek Kétyre rendeltettem 1852dlk évben, hol jelenleg is vagyok, és hivataloskodom. 1853-dik év november 19, 20, 21 ’s több napjain Rév Komáromban tartatott egyházkerületi tanácskozmány alkalmával következő új lelkészek szenteltettek föl a papi szent hivatalra, s írták be sajátkezűleg nevöket. 1 1. Vikár János születtem Pápán 1816. december 25én. Tanultam, ’s a papi tanokat végeztem ugyanott. Logicai osztály végeztével Vas megyében tekintetes Fehér Zsig- mond uraság gyermekei mellett nevelősködtem 1836. Visszatérvén az iskolába segédtanítói hivatalt vállaltam Ácson Komárom megyében 1836/7 év téli felén. Pápára vissza menvén s tanulói pályámat folytatván 1838 őszén rév komáromi gymnasiumban elemi tanárnak vállalkoztam, ’s mint ilyen működtem 3 (három) évig, melynek végeztével az őrségi egyház megyébe költöztem iskolatanítói hivatalra, ’s két évi működésem után megszakasztott iskolai pályámat folytattam ’s végeztem, mely után a pápai főiskolai költészeti osztályban rendes tanárságra rendeltettem, ’s ennek végével az ácsi rectorságban működtem 1848 s 49bcn. Innen a belső somogyi egyházmegyébe költözködtem, s itt nagytiszteletű Sárközi Albert úr fiainak felsőbb gymnasiumi tanokat privatim tanítottam. Innen lr nagy korpádi, később inkei káplánná, majd 1853ban félévig csokonyai helyettes lelkészszé lettem. E hosszas és szenvedés dúzs pályafutás után valahára, 1853. September 12. ugyan a’ belső 161 ?$■

Next

/
Thumbnails
Contents