Köblös: „Processus visitationis”. Torkos Jakab egyházlátogatása 1747-ben - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 11. (Pápa, 2011)
Az 1747. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv - II. A jegyzőkönyv tartalmi elemzése
Az 1630. június 18-19-én Pápán tartott zsinat törvényeiből világosan kitűnik, hogy az egyházkerületi „szent tanács” vagy presbitérium 24 tagú volt, és a püspök (25. tag) elnökletével működött. A pápai kollégium rektora, továbbá az esperesek, alesperesek és segédjeik - akiket presbitereknek neveznek - lettek a tanács tagjai.174 Az esperes az alesperessel és a felváltva maga mellé rendelt presbiterrel együtt végezte az egyházlátogatást, az iskolák ellenőrzését.175 A kánonok tágabb értelemben minden lelkipásztort, szűkebb értelemben csak az esperes segédjeit nevezték presbiternek.176 Zoványi Jenő véleménye szerint ezzel párhuzamosan a katolikus földesurak által veszélyeztetett gyülekezetek az egyháztagok közül választottak presbitériumot, amely az egyházközség kormányzatában segítette a lelkész munkáját. Az első egyháztagokból választott presbitériumot Kanizsai Pálfi János kezdeményezésére, Enyingi Török István református földesúr támogatásával 1615-ben alakították meg Pápán.177 A testület tagjait valójában 1617-ben választották meg.178 1630-ban a pápai zsinat határozatai V. fejezetének 6. cikkelye is előírta, hogy a gyülekezetek az egyházlátogatás idején az esperes jelenlétében és befolyásával a lelkész mellé válasszanak néhány presbitert, akik mint egyházi tanácsosok az egyházfegyelem gyakorlásában a segítségére legyenek.179 A helyi presbiterek legfőbb feladata ekkor még az egyházi bíráskodásban való részvétel volt. 1650-ben Gál Imre püspök két prosenior (esperes) és a prédikátorok közül választott 8 presbiter, illetőleg a vitézlő rendből választott presbiterek segítségével kormányozta az egyházkerületet. Az egyházlátogatásokat a prosenior (esperes) segédjeivel (adiunctusaivai) végezte. Őket „egyházi presbytereknek” is nevezték. A világiakból álló, a prédikátor munkáját segítő, egyúttal azt ellenőrző presbitériumot a falvakban, városokban és véghelyeken is két részből („rendből”): nemesekből és közrendű lakosokból választották. Őket viszont „külső presbytereknek” nevezték, de a presbyterium, senatus, egyházi tanács elnevezést is használták. A testület a prédikátor elnökletével egyházi bíróságként is működött. Pápán, Kisko- már[om]ban egyenként 24 tagú presbitériumot választottak.180 A prédikátor mellett működő presbitérium az ország nyugati felében a XVIII. század első felében inkább kivételes, mint általános. Az 1736-ban a dunántúli egyházkerülettel egyesített felsődunamelléki (komáromi, másként somorjai) egy174 THURY1988.1. 281-282. (I. fejezet, 1-12. cikkely.) 175 THURY 1988.1. 283., 285. (II. fejezet, 3. cikkely, III. fejezet, 2. cikkely.) 176 THURY 1998.1. 286. (IV. fejezet, 1. cikkely.) Téves tehát az a széles körben elterjedt nézet, amely szerint: „Előbb a Tiszántúli, majd a Tiszáninneni Egyházkerületben vált általánossá a presbitérium intézménye. 1615-ben Pápán, majd 1630-ban az egész Dunántúlon elterjedt, és mindmáig alkalmazzuk." Vő. HUSZAR 2011.128-129. Ezt megelőzően viszont helyesen állapítja meg a szerző, hogy a XVII. században még a papságot: az esperesek és püspökök köré tömörült tanácsadó testületet értették alatta. Uo. 128. 177 ZOVÁNYI 1977. 482. Kanizsai Pálfi János és az első presbitériumok kapcsolatát részletesen tárgyalta: RÉVÉSZ 1892. A pápai presbitérium megalakításának körülményeit tisztázta, az 1617-ben fölállított testület alapszabályát és a vele kapcsolatos okiratokat közölte: POKOLY 1901. 178 POKOLY 1901. 206, 211-212. 179 THURY 1988.1. 288-289. 180 RÉVÉSZ 1892. 422-424, 428, 443.
