Köblös: A Dunántúli Református Egyházkerület prédikátorai és rektorai I. 1526-1760 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 10. (Pápa, 2009)
I. Köblös József: Bevezetés
alighanem még egy legalább ekkora méretű kötet megjelentetését jelentené, amire nincs lehetőségünk. Ehelyett azt a megoldást választottuk, hogy a teljes anyagot PDF formátumban DVD-re is felvittük, és ezt a kötethez mellékeljük. A PDF keresője lehetővé teszi, hogy minden szóra vagy szótöredékre keresni tudjunk, ami feleslegessé teszi a mutatók használatát. 3. Kötetünk forrásai Prozopográfiai adattárunk elkészítése igen nagy kihívások elé állított bennünket. Olyan nyomtatásban megjelent archontológiai összeállítások, melyek egyházkerületünkre vonatkozóan legalább egy-egy egyházmegye lelkészi-rektori névsorait tartalmazták, még csak-csak rendelkezésünkre álltak.31 Részletesebb életrajzi adatokra azonban legfeljebb esetlegesen bukkanhattunk, ha akár nagyobb összefoglaló munkákat,32 akár kisebb résztanulmányokat vettünk kezünkbe. Kivételt talán csak azok a lelkészek képeztek, akik valamiféle irodalmi tevékenységet is kifejtettek, mert ez esetben jó eséllyel találtunk legalább pár adatot velük kapcsolatban a XVIII. század végétől készült különféle irodalmi lexikonokban.33 Ezért a publikált anyag feltárása csak az első lépcső lehetett. Ebben a szakaszban a különféle egyházkerület-, egyházmegye-, gyülekezet-, város- és falutörténeti munkák, a hazai kollégiumi anyakönyvek, a külföldi akadémiákra járt magyar diákok névsorait tartalmazó kiadványok34 adatainak kigyűjtését végeztük el. Ezután következett a levéltárunkban és könyvtárunk kézirattárában található hatalmas forrásanyag szisztematikus átfésülése. Hogy könnyebb legyen az általunk átnézett levéltári és kézirattári anyag bemutatása, egyházkormányzati szerepük alapján csoportosítjuk őket. a. egyházkerületi közgyűlési és egyházlátogatási j egyzőkönyvek A dunántúli egyházkerület első, máig fennmaradt közgyűlési jegyzőkönyvét, mely 1612-1658 közötti bejegyzéseket tartalmaz, az esztergomi 31 Lásd a 10. sz. jegyzetben felsorolt egyházmegyetörténeti munkákat. 32 Jó példa erre Thury Etele alapvető munkája. THURY 1998. 33 WALLASZKY 1808. SZINNYEI1891-1914. 34 Ezek felsorolását szerzőik, szerkesztőik betűrendjében lásd a II. fejezetben. 15