Köblös: A Pápai Református Kollégium diákjai 1585-1861 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 9. (Pápa, 2006)
III. A pápai református kollégium vázlatos története a kezdetektől az anyaiskolává válásig (1585–1797)
40 Bevezető tanulmány mély töltötte be a curator neutralistarum et servientium tisztségét, majd 1746 és 1752 között már egyszerűen csak curator vagy curator servorum a neve. Az 1797-es törvénykönyv procuratom ak nevezi.100 Sajnos nem sok adatunk van a három réteg létszámára, egymáshoz viszonyított számarányára vonatkozóan. Egyetlen forrást ismerünk, a már fentebb említett 1737 után keletkezett névsort, amely ilyen szempontok szerint csoportosította a diákokat, és teljes létszámot is közöl, így adatai legalább a XVIII. század első harmadára vonatkozóan valamelyes választ adhatnak felvetett kérdésünkre. Ebben a névsorban kereken 100 tanuló van felsorolva, akik közül 20 a tógás alumnus, 53 az itt classista néven szereplő diák, akikben a neutralistákat sejthetjük, és 27 a szolgadiák. Nem tudjuk, vajon korábban vagy később is ez lehetett-e a három csoport egymáshoz viszonyított aránya. Ha már szóba került a diákok anyagi helyzete és zárt diáktársadalma, röviden ki kell térnünk arra a problémakörre is: vajon milyen társadalmi rétegekből milyen arányban jöttek diákjaink a pápai kollégiumba? A sárospataki kollégium 1621-es törvényei a diákokat négy csoportra osztják: az alsóbb osztályokba járókat kisebb és nagyobb tanulókra (maiores, minores), a felsőbb osztályok tógásait nemesekre és nem nemesekre (nobiles, ignobiles). 1627-től külön is írtak alá a nemesi származású diákok, majd amikor 1718-ban Maros- vásárhelyre költöztek, ezt a szokást ott is megtartották.101 Mindez könnyen lehetővé teszi azt, hogy a diákok társadalmi rétegződése vizsgálat tárgyává váljon.102 Teljesen más a helyzet Debrecenben. Az ottani kollégium aláíróinak névsorában a XVIII. század végéig csak a születési helyet és az előző iskolát tüntetik fel, a nemesi származást egy-két kivételtől eltekintve sohasem. A szülők conditióját, azaz társadalomban elfoglalt helyét csak a szolgadiákok anyakönyvébe jegyzik be 1759-től, majd 1798-tól alsó és középfokon, 1820-tól pedig akadémiai szinten is megjelennek a származásra utaló bejegyzések.103 így vizsgált korszakunkban Debrecen esetében külön kutatások szükségesek, ha valaki a diákok származását kívánja vizsgálni. A helyzet Pápán is hasonló. Itt mindössze két XVIII. századi névsorunkban tűnik fel származásra utaló adatsor. Az 1718-as diáknévsor legfelső csoportjában, melynek a jegyzék összeállítója külön nevet nem ad (a cím alapján a studentes maximi, nagyobb vagy felsőbb tanulók névvel jelölhetjük őket), a 24 személy felsorolása után következik egy nobiles csoport, melyben 11 személy neve szerepel. Ebben a nagydiákok közti megkülönböztetésben mintha a sárospataki gyakorlat tükröződne.104 A 100 A ’ Procurator ... az oskolában tanuló szolgáknak a gondviselője és igazgatója .... XIV. szakasz 1. törvény. DREL I. 7. g. Felvételi könyv 1797-1850/51. 183. 101 HÖRCSIK 1998. 7, 10. TÓNK 1994. XIV-XV. 102 Ez röviden a sárospataki kötet bevezető tanulmányában meg is történt. HÖRCSIK 1998. 39—42. 103 BARCZA 1988. 17, 138. 104 Míg a 24 személy vagy az 1715-1718, vagy az 1718-1721 közti időszakban subscribált, a 11 nemes egyikének a neve sem fordul elő a törvényeket aláíró diákok között. Ebből levonhatnánk azt a következtetést, hogy a nemesek valahol máshol írtak alá. Ennek viszont ellentmond az a tény, hogy az aláírók között sok olyan név van, mely beazonosíthatóan nemesi származású. A 11 személy némelyikének még rokonai is előfordulnak a korábban vagy azidőtájt subscribáltak között, pl. Csuzi Cseh János azonos nevű nagybátyja 1683/1691-ben, egy másik Egredi Pál 1675/77-ben vagy Bödögei György 1718/21-ben. A 11 személy közül egyébként négy nem sokkal később már más hazai kollégiumokban tűnik fel: Csuzi Cseh János 1719-ben Sárospatakon, Komáromi János 1720-ban, Székelyi Mihály 1721-ben, Egrédi Pál pedig
