Köblös: A Pápai Református Kollégium diákjai 1585-1861 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 9. (Pápa, 2006)
Források 1585–1860
106 Bevezető tanulmány László József egy évig Hallében „tökéletesíti magát", de hazatérte után a tatai egyházmegyében üres állás híján csak segédlelkészként tudott elhelyezkedni. Ekkor, 1843-ban az egyházkerület nehezményezte, hogy „mindinkább kevesednek egyház- kerületünkben a' külországi egyetemeket meglátogató egyházi egyének”, ezért az akadémiai promotiokon lévő ifjakat „külországi egyetemek’meglátogatására" biztatta.363 A XIX. században e hagyományos pályák egyre inkább szűkülő mozgásteret kínáltak, hiszen az egyházkerületen belül számottevően nem nőtt az eklézsiák, iskolák száma. A tanító- és lelkészképzésben már bizonyos szintű túltermelésről beszélhetünk. Az egyházkerületi közgyűléseken évente egyházmegyénként (esperességen- ként) rendszerint 1—4 prédikátort szenteltek, akik éltük fogytáig szolgálták a gyülekezeteket.364 Álláshoz akkor jutottak, ha valamely gyülekezet meghívta őket. Hosz- szú időt egy helyen akkor tudtak eltölteni, ha a gyülekezet elégedett volt szolgálatukkal. Mivel nyugdíjra nem számíthattak, öregedvén káplánt fogadtak maguk mellé, akinek fizetéséről és ellátásáról (szállás, étkezés) nekik kellett gondoskodniuk. A viták és villongások elkerülése érdekében sokan arra törekedtek, hogy egyik fiuk vegye át tőlük a szolgálatot. Az 1807-ben szolgáló lelkészeknek több mint 11%-áról tudjuk, hogy lelkészi családból származott, többen apjuk mellett káplánként szolgáltak. Ha tehették, hasonló módon jártak el a tanítók is. A lelkészek és tanítók az esperességen belül változtathatták állásukat, az espe- rességet, illetve püspökséget elhagyni csak az illető hatóság (egyházmegye, ill. egyházkerület) engedélyével lehetett. A tanítók számára a karriert a segédtanítói hivatal elhagyása, az oskolarektorság elérése, végül egy megfelelő jövedelmet biztosító gyülekezet jelentette. A lelkészi karrier a káplánságon, a prédikátorságon át vezethetett az esperesi hivatalig. Szerencsés helyzetben az egyik idős esperest a gyülekezetek megválasztották püspöknek.365 A Pápán, majd a marburgi egyetemen tanult Pap István (1790-1864) vámosi lelkész az esperesi tisztségig vitte; fia, Pap Gábor (1827-1895) azonban veszprémi esperes, dunántúli püspök és országgyűlési képviselő lett.366 Az egyházmegyénél vagy egyházkerületnél betöltött tisztségek (jegyző, tanácsbíró) mindenképpen növelték az illető lelkész tekintélyét. A vármegyék a nemes származású lelkészeket táblabírává választották, ha ténylegesen igényt tartottak szolgálataikra a törvényszéken vagy a közigazgatásban a. Más esetben táblabírói címmel tisztelték meg a közéletben eredményesen dolgozó lelkipásztorokat.367 363 DREL I. 1. a. Egyházkerületi jegyzőkönyv, 1843. június 27-30. No. 15. Végzés külországi egyetemek látogatásáról. 364 Az egyházkerület közgyűlésén 1807-ben 11, 1808-ban 6, 1835-ben 16 prédikátort szenteltek fel. 1835-ben egy-egy egyházmegyébe általában kettő, a pápaiba viszont négy új lelkész került. DREL I. 1. a. Egyházkerületi jegyzőkönyvek. 1807. május 3-5. közgy. No. 2., 1808. május 23-25. közgy. No. 2., 1835. július 7-9. közgy. No. 1. 365 Tóth Ferenc teológia professzorból lett püspök megválasztását az „öreg esperesek” ellenszenve kísérte. Életrajzírója szerint egynémely gőgös esperesnek nem akart a fejébe menni, hogy őt egy professzorból lett superintended plágázza. LISZKAY 1877. 13. 366 Pap István teológiai munkásságáról ZOVÁNYI 2004. II. 221-222. 367 1 8 3 2-ben az egyházkerület 25 „belső rendből” való (lelkész) tanácsbírája közül ketten voltak tábla- btrák. Deáky Gedeon barsi esperest Zemplén és Torna vármegye; Márton Gábort, a veszprémi egyházme-
