Köblös József: A pápai reformátusok küzdelmei a szabad vallásgyakorlatért a XVIII. század elején - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 8. (Pápa, 2005)
A közölt forrásokról
95 óhajtott kegyes védelmezésünk érdekében nyújtottunk be, a tekintetes Veszprém vármegye előtt meghallgassák, erre vonatkozó jogaikat pedig kötelesek legyenek elősorolni, ezenközben pedig vallásunk gyakorlását egy magánházban kegyesen engedélyezte, valamint kegyes leirata révén ugyanezen vármegyével közölte eme kegyes szándékát és véleményét, ezért ugyanez a tekintetes vármegye is kitűzte közgyűlését a folyó 1719. esztendő már elmúlt június havának 26. és azt követő napjaira, hogy a felséges kancellária ugyanazon kegyes leiratában foglalt ügyeket végrehajthassa. Mikor eljött ennek ideje, és közülünk is néhányan megjelentek, a vita nem is annyira a felséges királyi kancellária által megcáfolásra átküldött érveinkről folyt, hanem sokkal inkább a ránk azonnal kiszabandó büntetésről amiatt, hogy vallásgyakorlatunkat akárcsak egy magánházban is folytattuk - amint feljebb említettük - az ugyanabban a kegyes leiratban bennfoglalt kegyes engedély alapján, bár ugyanaz a kegyes leirat már korábban a tekintetes vármegye egy másik közgyűlésén be lett mutatva, és úgy lett elfogadva, hogy senki sem mondott ellene, kivéve a fentebb emlegetett gróf urak tisztviselőjét. Ezután pedig - amint már értesültek erről — rólunk nélkülünk lett a tudósítás eme felséges királyi kancelláriának felküldve, melynek másolatát mindezidáig nem tudtuk megszerezni, azonban, amennyi megjegyezhető volt a küldötteink előtt ugyanezen felséges királyi kancellária kegyes engedélyével történő egyetlen felolvasásból, legfőképpen ezeket az érveket tartalmazta. Az első érv, hogy az 1681. évi 25. törvénycikk, valamint a legutóbbi pozsonyi országgyűlés azt megerősítő 30. törvénycikke a földesurak jogát a vallásgyakorlatra vonatkozóan csupán a katolikusok számára hagyta meg sértetlenül. Pedig ha ezeknek a törvénycikkeknek a szövegezését nézzük, kitűnik, hogy mindkettőben az 1608. évi 1. törvénycikk lett megerősítve, amely a szabad vallásgyakorlatot nem csupán a magán[földes]urak, hanem a kincstár javai részére is megengedi, és ezt maga a [jogjszokás is megerősíti a korona több kincstári helységében, leginkább a királyi városokban. Hiszen Debrecen városába is a kincstár földesúri jogon vezette be a katolikus vallásgyakorlatot, és már ott eme törvénycikk révén a kincstári birtoklás jogán gyakorolják a katolikus vallást, a másikat pedig, tudniillik a reformátust hasonlóképpen ennek, és az ebben megerősített 1608. évi 1. törvénycikknek az erejéből folytatják, ahogy a gyakorlat más városokban is mutatja. Annyival inkább [érvényes ez] tehát a világi földesurak javaira nézve, akik a birtoklás jogán vezethetik be saját vallásuk gyakorlását, melyet követnek, de a másik vallás gyakorlatát semmiképpen nem akadályozhatják, másként nekik nagyobb lehetőségük lenne arra, hogy a lelkiismeret felett uralkodjanak, mint ama királyi kincstárnak, amely nem háborgatja ezeket. Épen marad továbbá a gróf urak kegyúri joga is, mert övék a plébánia, a plébános, és szerzeteseik számos kolostora. A [további] példák sem hiányoznak, de hogy senkit se untassunk, csupán Kecskemét és Tata mezővárost említjük meg. A második érv, hogy néhány Pápán lévő nemesi telek nem tűri el a gróf urak földesúri jogait, különösen a kegyúri jogot. Ez igaz, de a már feljebb részünkről erre adott válasz nem azt célozza, hogy mindegyik nemesi telek (amilyenek Pápán vannak, amint ez a gróf urak részére is kiderül ugyanazon vármegyei tudósításból) prédikátort tartson, hanem hogy az egy évszázadon túl folytatott vallásgyakorlat az igen nagyszámú nemesség által birtokolt oly sok szabad nemesi telek és ház számára eredeti állapotában engedélyeztessék. Ezzel nem áll ellentétben a korábbi, ténylegesen még az
