Hudi József (szerk.): Nemes Székely János csöglei közbirtokos naplója 1808-1866 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 7. (Pápa, 2004)

Székely János naplója

Székely János naplója Ugyan ezen fentebb nevezett napon az udvarunkon, a’ mely ruha fehéretés véget ki volt vízbe mártva nap hoszszán, meg fagyott a’ hi­deg fői szél miatt. A mint felyebb a 85dlk lapon említettem, hogy az 1838dlkévi télen (azon időkori élő emberek esméreti szerént) oly rend kívüli sok hó eset, hogy még edgy télen annyit nem tudott senki, és abból oly rette­netes ár vizek lettenek, hogy a’ mint bizonyos tudósítások hozzánk érkeztek, a Duna mentébe Pest és Buda, Magyarország fő városinak nagy részét el vesztette. Ezen 1838dlk esztendőbe martius holnapnak 13dlk napján rend kívül sebességei öntött ki a Duna, úgy hogy már 14dlken mártiusnak a’ város utzáin hajokon kellett járni.239 Azonba edgy ott lévő sziget mellett, a mint a’ rend kívül meg áradt Duna vitte a’ malmokat, házok fedeleit, hajókat és más fa nemüeket, ott meg akadván a sziget Duna felől való részébe és a’ Duna magossabb partjához szorulván halomra nyo­módtak, a’ mely miatt, mivel a Duna fojása akadályoztatott, felette szaporán nevelkedett a’ rémítő ár víz a’ városba, azonba meg érkezett a’ nyugodalomra rendeltetett setét éjtzaka, a mely rendkívüli setét- ségét vele járó félelmeivel edgyütt hozzá adta az iszonyú ár víznek haj borzasztó rémitéseihez. A’ víz nőttőn nőtt, sok szegény lakos midőn futott volna a’ veszedelemből, útjába kapta el a’ zajos hullám, a’ ki pedig szerentséssen ki futhatott is, ott az ég színe alatt minden felső ruha nélkül lévén sugorogva és fázva talpon álva várta a’ nékik sokára elől jövő reggelt. Az idő alatt szívre ható keserves siralmakkal jajgatta ki ki kedves hitvesét, ki édes szülőjét, ki gyermekét, ki jó barátját, a’ kiket szemek láttára az ár víznek dühös tollongásai el temették, a kik pedig vagyo­núikat nem akarván hagyni míg azokkal foglalatoskodtak, ott lepé őket 239 a r f , , Az árvíz történetet, gazdasagi-társadalmi és városfejlesztő hatását bemutatja FARAGÓ 1988. 166

Next

/
Thumbnails
Contents