Hudi József (szerk.): Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 6. (Pápa, 2004)

Hunkár Antal visszaemlékezése

De már másnap ismét veszek rendeletet, hogy azonnal menjek Sopron-megyébe, Sopron és Ruszt városaihoz mint kormánybiztos az ottani kihágásokat elhárítandó.411 így csak május vége felé foglaltam el székemet Veszprémben,41' mely alkalommal az történt, hogy minekelőtte a gyűlésre mentem volna, szállásom­ra jött a második alispán az egész tisztikarral engemet üdvözlendő. Csak az első alispán, Rosos István, ki maga igen óhajtott volna lenni főispán, a megyeházánál maradott, és ott fogadott bennünket. Azomban az ember pecsovics létére igen ügyes lévén ilyen canapé413 asszonyi gyengeségét elnéztem, és idővel ügyességének jó hasznát vevém. Tudni kell azomban, hogy Veszprém-megyében, noha a nemesség száma nagy, mert 32 ezer nemes háznál több találkozik, de többnyire szegény és kétharmada protestáns, igy még ezek is a püspök és káptalan és uradalmak által behálózva lé­vén, a megye tisztviselői ezektől féltvén állásukat, alig volt köztük cgv-két szabadelvű ember, a többi pedig mind pecsovics. De én az egész tisztikart megerősítettem, sőt főjegyző akkor nem lévén, ámbár annak kinevezéséhez a főispánynak vala joga, én azt most az egyszer a bizottmány szabad választására bíztam, és meg is lett választva a közszeretett Kun Sándor414 főjegyzőül. Igaz, hogy midőn Pestre mentem. Szemere belügyminiszter kérdezé, hogy mi­ként tudtam ama pecsovics tisztikart hivatalában megerősíteni, mért nem alkottam egy új szabadelvű tisztikart? Én azt feleiéin, hogy ezek olyan kendnek - meglátandja -, mint a zsidó, midőn catholizál, ő sokkal többet fog járni a templomba, mint én, minthogy őreá minden szem tekint, és a régi hibájukat ezek is most annál nagyobb serénységgel fogják kiigazítani. Amint is, midőn a miniszter az ujjonczok öszveirásához csak hét napot kötött, Veszprém megye a maga jelentését már 6-ik napra estvére Pesten beadta, mert a szolgabirák fáklyánál, lámpásnál, éjjel és nappal folytatták munkájukat. Az egész nemzetőrség katonásan felruházva és fegyverkezve jelent meg a Drávánál. Szegény Csányinak415 most is meg van levele, melyben dicsekszik, hogy midőn az ottani vizsgálatánál a többi megyebelieket csak paraszt öltönyben lelte. Hunkár Sándorhoz jővén, midőn fél óra alatt a bakonyi századot felállitá, igen meg volt lepetve, mert katona mondurban416 és fegyveresen látott legelőször nemzetőröket. Mert amint akkor még megtenni lehetett, szegények nem rcstcllctték Bécsből a 411 Sopronban a parasztok és város közt a Schlucht nevű rét használata ügyében kirobbant vitát kellett ren­deznie. Eljárásáról 1848. június 13-án kelt levelében számolt be a belügyminiszternek. SZOCS 1972. 25-27. 112 Rosszul emlékszik: föispáni beiktatása, eskütétele 1848. június 14-én történt. 413 canapé = ágy (a görög eredetű latin conopeum szóból). Egyes kifejézesekben kicsinyest, szőrszálhasogatót jelent. Itt Rosos kicsinyeskedő hiúságára utal. 414 Kun Sándor (1814-1906) gyepesi birtokos, ellenzéki politikus. 1843-tól megyei másod-, 1847-töl első aljegyzője, 1848-ban főjegyző, a Közlöny c. kormánylap hivatalos megyei tudósítója. 1848-ban a polányi nemzetőrség kapitánya, 1849-ben a somlóvásárhelyi kerület országgyűlési képviselője. 1860 1861-ben, 1867-ben ismételten töjegyzövé választották, de lemondott hivataláról. 1872-1893 között a pesi Királyi ítélőtábla bírája. 1841-ben a Veszprémi Olvasótársaság alapító tagja, 1847-ben a Veszprémi Nemzeti Kaszi­nó választmányi tagja, az Életképek helyi tudósítója. 1IUDI 1987. 468., PÁLMÁN Y 2002. 494-495. 415 Csány László (1790-1849) zalai ellenzéki politikus, 1848-1849-ben kormánybiztos, a Szemere-kormány közlekedésügyi minisztere. 416 Montur (német) = egyenruha, mundér — 91

Next

/
Thumbnails
Contents