Hudi József (szerk.): Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 6. (Pápa, 2004)
Hunkár Antal visszaemlékezése
közül egy sem tudta becsületesen elmondani, mit akar, csak az utolsó. Az három lengyelből állott, a szónok, egy félszemü ember, oly szivrehatólag beszélt, hogy mindnyájunk szemei könnybe lábbadtak. Utána jött egy dühös bécsi diák nagy sápadtan, bémutatván fegyverét, melyet ő előtte való napon rabolt a császári tárból, panaszolván, hogy a puska csöve belöl zsírral lenne kikenve. Melyre Kossuth röviden csak azt tanácsoló, miszerint legkönnyebb azon segíteni, ha a csővet kitisztítja, és arra újra elsietett az élhetetlen deák, nagyon megköszönve a jó tanácsot. Azalatt a sok ezer bécsi nép zsúfolva tölté a Kiírni utczát, szünet nélkül Kossuth nevét kiáltva, mig az az ablaknál megjelent, őket arra intve, hogy a rendet tartsák fenn a székvárosban, és a legbecsületesebb és legkegyelmesebb fejedelmünknek, mint a milyen Ferdinánd Őfelsége, engedelmeskedjenek, mert ő népei javát igazán szivén hordozván a törvényes alkotmánynyal őket is bizonyosan meg fogja ajándékozni. Ezzel nyomban jött egy választmány az Universitástól347, minket megkérendő, aláznánk meg magunkat annak terén tartandó ünnepélyre. A város már akkor kivilágítva lévén lementünk az utcára, láttuk, hogy kapunk előtt két egyén a császár képét tartja a levegőbe, s midőn minket egyenként fel-fel emeltek a németek, egy- egy kis beszédet is tartottunk hozzájuk, aztán Spailer348 volt formálva fáklyával, a bécsi nemzetőrök is kirukkolván, azok sora közt menénk az Universitás piaczára, hol minket általánosan mint kedves magyar bajtársait, de különösen Kossuthot mint a szabadság nemtőjét üdvözölték. Ő engedőimet kérvén rekedtségéért keveset felelt szerényen, és onnénd ismét párosán, a mint jöttünk, visszamenőnk, de az ablakokról csak úgy hullott reánk a sok virág, szalag, koszorú, stikkelt fátyolok és kendők. Másnap349 regveli 10 óra táján a Károly herczeg vendéglője erányában öszvejött az egész országos választmány, és onnénd egész dísszel, gyalog, párosán, a bécsi nemzetőr sorai között menénk a császári udvarhoz, s minthogy a múlt éjjel ismét 100 iljú érkezett Pozsonyból, utánunk a 180 ifjú is eljött az udvarhoz. Az ablakoknál és háztetőkön éljenző bécsi népnek örömét, tapsát, virágok hajigálását. a szép idő is kedvezvén, kimondani nem lehet. Ilyen rivalgás közt lassanként odaértünk az udvarhoz, és ott láttuk, hogy a kapu között egy 24 fontos ágyú a város felé van fordítva, és azt egy tüzér és két gyalog katona őrzi, kik minket ugyan két felől az ágyú mellett beeresztettek, de Újainkat nem. S erre ezek megzúdultak, én ezt látván szerencsémre egy német nagy urat megpillantottam, és elbeszéllém nékie, hogy ezek majd az udvarban fognak várakozni és lentmaradni. Arra őket mint hozzánk tartozókat beeresztették, mi pedig felmenőnk az audentia350 teremébe. De mit kelle látni az udvarban! Az udvar tele szalmával, szénával és lótrágyával, mert ott tanyázott egy zászlóalj huszár. A sok randaságot csak oly szélesen hárították el előlünk, miszerint csak kettesével meheténk szárazon a kövezeten. így felmenvén, Kossudi egy beszédben újra megkérte az elnököt, a nádort, hogy amit 347 universitás (latin) = egyetem 34* Spalier (német) = itt: sorfal 349 1848. március 16-án. 350 audientia (latin) = kihallgatás — 83
