Hudi József (szerk.): Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 6. (Pápa, 2004)

Hunkár Antal visszaemlékezése

csak Pápára, ottan majd sorsomat meg fogom tudni. Azzal felkelvén, nagyon sántítva (mert ezt készakarva, minthogy elszökésre készültem, közöttük felette nagyon utánoztam), a két legénnyel eltávozék. De alig haladtam a kapu felé, utánam szalada egy adjutáns234 azon jelentéssel, hogy igenis Eugenius herczeg kíván látni, és mennék hozzája.

A herceg a szobában fel és alá járván előttem megállapodott, jobbra-balra pedig hosszú pamlagokon egy-egy marechal235 fekve nyújtózott. Elmondám tehát azt, amit fentebb Püllynek mondék, és annak szavait, és arra feleié, miszerint nagyon sajnálja, hogy capitulatiót nem adhat, mert császárja parancsa szerént minden foglyot Pápára s onnénd Bécsbe tartozik küldeni. Utána nyomban kérdé, hol volnának a főherczegek? (József és János.) Felelém: „Komáromban.” Kérdé: „Tudom azt bizonyosan?” Felelém: „A nádor még az ütközet előtt elment, mert tudom, hogy ütközni most nem akart, és Komárom felé tartott szemem láttára.”

Erre azt monda: „József főherczegnek nem mestersége a katonaság, de ameny- nyire tudom, a magyar nemzet őt igen szereti és becsüli.” Ez általam még jobban bizonyulván, kérdi: „minő tisztségben és mily ezredből volnék?” Felelém: „Én veszprém-megyei lovas huszár kapitány vagyok.” Kérdé: „Mióta szolgál?” Felelém: „Hat hete.” „Hány sebje van?” Felelém: „Hét.” „De - mondá - hat hétre ez már sok.” Kérdé: „Mért fogott a magyar nemesség ellenünk fegyvert?” Feleiéin: „Valamint hogy herczegséged most itt létez, bizonyosan Őfelsége, a császár parancsolta, úgy minékünk a törvény azt parancsolja, hogy ha ellenség tör bé hazánkba, akkor mi szabadságunkért azt vérünkkel meg is védjük. Kérdé: „Mennyire van ide Komárom?” Felelém: „Öt mértföldre, de magyar mértföld, hol egy öt olasz mértföldet tartalmaz.” Kérdé: „Mennyire van ide Buda?” Felelém: „15 mértföld.” Kérdé: „Hát mennyire Belgrad?” Feleiéin: „100 mértföldnyire.”

S erre meghajtván magát, elbocsátott de én, en honette hőmmé236, még egyre kérém, mondván, hogy a múlt éjjel nagy tüzeket látván, azt mondák, hogy Herczegséged katonái falvakat gyújtottak, igy tehát kérném királyi Herczegségedet, ne engedné meg ezt, mert reményiem tudja, és tapasztalhatja, hogy a magyar nem fél, és ha az történni fog, megesik, hogy az egész nemzet fegyverre kél, és akkor véresebb és még kegyetlenebb háború leend, mint Spanyolországban.237 Erre egyik pamlagon a maréclial felugrik és keményen rám néz; ez pedig Macdonald maréchal vala, kit Napóleon akkor Spanyolországból iderendelt, és aki oly igen a maga idején érkezett Sopronból Eugenius segétségére. A herczeg azomban mosolyogva feleié, azt ne higyjem, mert a franczia nem gyújtogat, és ő sem engedné azt meg katonáinak. Ellenben azt megkívánja, hogy katonáját a nép ne bántsa, külömben minden erőszakos tettéért őrajta nagy satisfactiot238 fog venni. És ezzel elsántikáltam két

234 adiutans (latin) = segédtiszt

235 maréchal (francia) = marsall, tábornagy

236 becsületes ember lévén (francia)

237 A francia hadsered 1807 végén szállta meg Spanyolországot, ahol nemzeti felkelés robbant ki. A felkelők 1808. július 22-én megadásra kényszerítettek egy 14 ezer főnyi hadtestet. Ez volt Napóleon első komoly veresége.

238 satisfactio (latin) = elégtétel

64 —