Hudi József (szerk.): Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 6. (Pápa, 2004)

Hunkár Antal visszaemlékezése

ha maga haszna nem került a dologba, igazságos fejedelem is vala, ezt felkapván Vayt egy cabineti irat120 szerént azonnal a tábornokok sorából kitöröltette.121 Már erre megzúdult az egész ország gyűlése; akkoron az alsó táblának vezetője Vaj' József122 septemvir, egy nagy talentum, lelkes hazafi és egyúttal, most cassáltatott123 tábornok testvére vala, még aznap tartatott cirkuláris ülés, és megké­retett a personalis, jelentené meg az igazat Őfelségének, és a cassatiot mondja tör­vénytelennek, minthogy minden országgyűlési egyén a törvény salvus conductusa124 alatt állván, meg nem hallgattatva és el nem Ítéltetve nem büntettethetik, és ha satisfactiot nem kapnak, készek inkább haza menni és az országgyűlést itthagyni. Azután a nádor is megmondd Őfelségének Vay Miklós szavait;125 másnap ismét jött egy Armee-Befehl126, mely szerént báró Vay Miklós elébbi tábornoki rangjába visszahelyeztetett, és így megvetve lön Széchényi csakugyan országosan. Széchenyi azután jövő évben alapitá az Országos Múzeumot,127 és ezért 1808-ban az országtól egy köszönő articulust128 is nyert, de mégis a fentebbekért minden hivatalról le­mondván, Bécsben vévé lakását, és ott délutáni két óra hosszat imádkozó társulatot alakítva, midőn ott 1812-ben nála tisztelegtem, engem is tnegajándékoza egy német imádságos könyvvel és későbben mint Beet-Bruder129 halt meg Bécsben. Vége lévén ezen országgyűlésnek, Pesten a Királyi Táblánál prokátoroskodtam és eljött az 1808-ik év, mely a nagy urakat és minden perlekedőket felette megijesztette, mert annak a derekán vette el Ferencz császár Ludovikát, az Estei Beatrix herczeg asz- szony leányát feleségül, és mert Beatrix Napoleon által Pármát, Piacenzát, Guastallát Olaszhonban elvesztette, ez az okos, de rémitő fösvény asszony megveté minden forté­lyát, miszerint vejét, a császárt Napóleon elleni háborúra reá bírja, és igy jószágait vissza nyerhesse, amint is az 1809-i szerencsétlen bábomnak ő volt az indítója és előmozdítója, a mint következik. Mert azon időben történt, hogy Wellington az angol ármádiával Spanyolországban a francziákat Maréchal Marmont alatt igen megverte. Beatrix tehát igy okoskodott: Spanyolországban létez 200 ezer franczia, de ezeket, úgyis megveretve lévén. Napóleon onnénd ki nem hozhatja, különben Wellington a spanyolokkal egyene­sen Párisba megyen, Napoleon tehát ennyivel gyöngébb lévén, ha ellene háborút 120 cabinet - kis szoba (latin eredetű francia). Eredetileg azt a helyiséget jelentette, ahol a miniszterek jelen­tést tettek az uralkodónak. Később a cabinet szó a kormányt jelölte. A cabineti irat közvetlen uralkodói parancsot jelent. Vay Miklós báróI ill említett beszéde miatt megfosztották tábornoki rangjától. A feladó azonban, aki elferdítve közölte a királlyal a tábornok beszédét Drevenyák Ferenc bányatanácsos volt. Vajai és luskódi Vay József (1750-1821) 1786-1790 között Szabolcs vm. alispánja, országgyűlési követe, majd a Hétszemélyes Tábla ülnöke és udvari tanácsos, kitűnően gazdálkodó földbirtokos. SZINNYEI XIV. 1914. 1009-1010. cassáltatott = leváltott (a latin cassare = megsemmisít, eltöröl szóból) '‘4 salvus conductus = oltalomlevél (latin), itt: mentelmi jog. '•5 Vay Miklós visszahelyezéséért a nádor hosszá küzdelmet vívott Bécsben. és az tényleg csak két hónap múlva történt meg. 1 ‘6 Armeebefehl = hadparancs (német) Gróf Széchenyi Ferenc 1802. november 25-én ajándékozta a magyar nemzetnek könyvtárát és gyűjteményét. Articulus (latin) = törvénycikk; a tudománypártoló gróf érdemeit az 1807:XXIV. tc.-ben örökítették meg. 1808-ban a király az aranygyapjas rend lovágjává nevezte ki. Betbruder (német) - bigott, szenteskedő ember — 47 —

Next

/
Thumbnails
Contents