Hudi József (szerk.): Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 6. (Pápa, 2004)

Hunkár Antal visszaemlékezése

pitúny hitvesét és most özvegyét, kinek leányát, Kornéliát Jankovich Antal vévé el, és most Ipoly-Széchenkén, Hont-megyében lakik, és ahol jó testvérhugom kérésére ezen iratot elkezdem november 26-án, 1856-ban.

A mi engemet illet, én a szerencsének teljes életemben különös játéka valék, vagy hússzor halálos veszedelemben lévén, Isten segítségével 73-ik évemben még most is élek, jó és tartós egészségben, még lóháton s kocsin járva és most már csak a kertben és a gyümölcsösben dolgozgatva. Azonban már csecsemős koromban crt sok szerencsétlenség, mert 1783-ban14 oly rémitő földrengés vala, hogy ha a dajka meg nem kap, a rengés engem a bölcsőből kidob.

Mégis azon időben a császári udvartól kezdve minden nagyúri istállóban és a hol lovak számosán tartattak, szokásban volt közöttük egy kecskebakot tartani, azt állitván akkor, hogy a büdös kigőzöltése a lónak egészséges; igy édes atyám házánál is, ki Bécsben ép ilyes helyeken gyakran megfordult, volt egy ilyen kecskebak, de minthogy a cselédek véle mindig ellcnkedtek, oly hamis lön, hogy azon iparkodott, miszerint valakit hátulról megleshessen, és akkor azt egy nagy döféssel földre teríthesse. így történt, hogy édes atyám a győri vásáron négy szilaj csikót egy ménesből megvéve, azokat haza kiildé, és a legények őket nagynehezen bekötötték az istállóba; ugyanakkor a dajka is vélem mint ölben lévő csecsemővel az istálló ajtaja küszöbére álla, a csikókat nézendő, de a kecskebak észrevétlenül úgy megdöfte a dajkát, hogy az a gyermekkel együtt a csikók közé röpült. A csődörök a dajkát maguk közül kirúgták, de a gyermekre csak horkantottak, s azt közülük kihozhatták sértetlen. Egy pár év után, lehettem vagy négy éves, a szürün egy nyírott csikóval enyelegvén, az úgy megrugta a gyomromat, hogy hanyatt esve majd fél óráig táltogattam ugyan a számat, de lélegzetet nem vehettem, mig későbben lassankint felkelhettem.

Mintegy öt éves koromban az udvarban állék, midőn az ökröket kifogták, egy ökör felöklelt, és az istálló tetejére feldobott, szerencsémre csak az egyik zsebembe akadván a szarva, én meg onnénd baj nélkül leestem. Az ökröt Czibaknak hívták. És magam ura lévén, a Czibak névből sohasem fogytam ki.

Lehettem 9 éves, midőn levitt az atyánk esztergomi szüretre;15 olt a magas szöllőhegyünk és a szomszédé között egy kis patakocska csörgedezvén, a szomszéd maga felül mindég karóval erősitté földét, annyira, hogy' a viz aláásván a mienket, utánna omlott már a szöllőnek felső része is. Ezt édes atyám orvosoltatni akarván, az omladék felső partjára álla az ácsmesterrel, mutogatván néki, miképp lehetne a bajon segíteni, és nekünk ugyan, két fiának mint gondos atya, midőn még feljebb állanánk, meghagyá, hogy ne mozduljunk; de én kiváncsi lévén, midőn atyám legjobban beszéllett a mesteremberrel, megindultam, és az igen meredeken nem tudván többé kapaszkodni, éppen mellette lezuhantam a tizenegyölnyi mélységbe, oly szerencsével, hogy két lábom belesüppedt az iszapba, és felkiálték, hogy semmi

4 Az 17X3. április 22. földrengésről van szó, amelynek epicentruma Komáromban volt. A löldrengés a Duna-menti helységekben is komoly károkat okozott.

15 A Htínkár családnak - a Szabadhegyi-rokonság révén - Esztergomban is volt háza és birtoka; a házat bérbeadással hasznosították. A ház hiányos számadásai fennmaradtak a család iratai között.