Hudi József (szerk.): Dunántúli egyházleírások a XVIII. századból - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 5. (Pápa, 2002)
Somogyi egyházmegye
Somogyi egyházmegye 407 Méltóságos, stb. Ezen Királyi Helytartótanács alázatosan jelentette Ő Szentséges Felségének azokat [a dolgokat], amelyeket a múlt január 12-én feljebb említett Uraságaitok ide beterjesztettek azzal kapcsolatban, hogy az ezen vármegyéhez tartozó Csoknya falu helvét hitvallásnak elkötelezett lakosai önkényesen, a vármegye tilalma ellenére megkíséreltek először harangtornyot, azután imaházat is építeni. És mivel mélyen tisztelt Őfelsége kegyesen elrendelte, hogy a vallás ügyében kiadott kegyes szabályrendeletek ellenére próbálkozó említett lakosok meggondolatlan cselekedete miatt újonnan felépített imaházuk alapjáig romboltassék le, és vakmerőségük büntetéseképpen, valamint mások számára példaképpen ezen a helyen a [vallás]gyakorlat teljességgel töröltessék el, ezen lakosok pedig a szomszédos Hetes faluba, és máshová, olyan közeli falvakba utasíttassanak, ahol vallásuk hasonló gyakorlása lehetséges, ezért ezen Királyi Helytartótanács előbb említett Uraságaitoknak ezennel tudtára adatja, hogy az említett kegyes királyi rendelet végrehajtására tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Kelt a Királyi Helytartótanács Pozsonyban, szeptember 12-én, az 1768. évben tartott [üléséből]. Fent említett Uraságaitoknak jóakarója, a hivatalos teendőkre igen készségesen: gróf Balassa Pál saját kezűleg. Aszalai József saját kezűleg. C) [9. Kutas.] Illustrissimi, etc. Ea, quae praeattactae Dominationes Vestrae circa Helveticae confessionis ministrum ad possessionem Kutas comitatui huic Simighiensi adiacentem facto dominii introductum, necnon quoad petitam per antelatae possessionis incolas oratorii sui reparationem sub 25a Martii isthuc retulerunt, Consilium Locumtenetiale Regium Suae Maiestati Sacratissimae demisse repraesentavit. Quo negotio expenso, habitaque circumstantiarum eatenus subversantium benigna reflexione altelata Sua Maiestas clementer resolvere dignata est, ut quaestionatae quidem illius veteris ecclesiae Catholicae rudera in solidis fundamentis existentia Catholicis omnino restituantur, eademque ecclesia per dominum terrestrem juxta propriam illius oblationem convenienter restauretur et aedificetur, ac insuper parochus quoque et ludi magister eorsum introducatur, iisdemque per dominum terrestrem provideatur. Acatholicis autem huius loci incolis minoris oratorii numero populi sui accommodandi ex vilioribus materialibus commodo aliquo loco exstructio, ministrique sui citra tamen miserae contribuentis plebis agravium intertentio ex gratia et clementia Caesareo Regia usque ad ulterius beneplacitum regium admittatur.