Hudi József (szerk.): Dunántúli egyházleírások a XVIII. századból - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 5. (Pápa, 2002)

Somogyi egyházmegye

Somogyi egyházmegye 375 alkalmatosságával, méltoságos báró Sigrai feö ispány urunknak64 is adtak ez eránt instantiat, de ezen instantiajokra is sem jo, sem bal választ nem vehet­tek, hová lett, azt sem tudják, ex ipsorum simplicitate parban sem tartatott meg. 32: Vágynak ezen helységben Helvetica confession lévő lelkek, öregek és aprók numero 212. Romano Catholicusok vágynak közöttök numero 19, de tsak egy gazda vagyon harmad magával, a’ töbhi, ki uraság tselédje, ki falu tselédje. 4a: Vagyon ide Hedrahely egy órányi járó földre gyalog embernek, a hol a’ reformátusoknak szabad exercitiuma vagyon. 52: A mely házban a mesterjek által gyakorolatott az isteni szolgálat, azon ház az inhibitio után mingyárt az uraság által mingyárt el foglaltatott és mé­szárosnak adatott minden pénz nélkül, holott az helység maga epitette mint uraság által mesterieknek assignáltatott funduson. Rétet, szántó földet hasonlóképpen, mellyeket az előtt mesterjek számára miveitek, az uraság maga hasznára fordította. 6a: Gyermekeiket tanittattyak Hedrahelyen az ott lévő praeceptor által. 72: Communiora és egyébb isteni szolgálatra Urnák napjain járnak Hedra­hely re. 82: Stólát fizetnek a német ladi administrator franciscanus barátnak keresztelé­sért 17 krajcárokat, deposita stola keresztel az hedraheli praedikátor. Eskütte- tésért vészen forintot 1, krajcárokat 30, némellyektöl forintot 1. Temetésért, mellyet mindenkor maga a barát viszen véghez ritu suo, vészen az öregtől krajcárokat 30, a gyermektől krajcárokat 15. Vizkeresztet jár szintúgy a’ reformátusoknál mint a’ pápistáknál, mely alkalmatossággal kér ugyan tölök disznó lábat, ’s más egyebet, de még eddig egyebet nem adtak, hanem szégye­ne fejébe ki tojást, ki kukoritzát, ki borsot és más leguminát, etc. 9a: Földes urok consiliarius Rochus Czindery,65 ki mostanság lakik Németh Ladon. 102: Fizetnek publicumra az ordinaria cassaba forintokat 113, krajcárokat 33 1/8, domestica cassaba forintokat 30, krajcárokat 58 Vi. 33. Kis-Visnye. I2: Itten mostani élő emberek emlékezetére se praedikator, se mester nem volt, eleitől fogva Hedrahelyre jártak, és mostan is oda járnak isteni szolgá­latra. 64 Sigray Károly 1772-1785 között töltötte be a töispáni tisztséget; 1780-ban grófi rangot és belső titkos tanácsosi kinevezést kapott. II. József központosító politikája miatt 1785. április 17-én állásáról lemondott. CSÁNKI é. n. 493^195. 65 Czindery Rókus tanácsos

Next

/
Thumbnails
Contents