Hudi József (szerk.): Dunántúli egyházleírások a XVIII. századból - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 5. (Pápa, 2002)

Komáromi egyházmegye

246 Komáromi egyházmegye kis száma jön össze őrlés céljából.72 Ezeknek az érdekében a mi közösségünk, az emlékezetet meghaladó idő óta, a közös legelőből egy bizonyos darabot átengedett, hogy tudniillik ezen malmok tulajdonosai minden malomtól évente 3 vékát vagy fer­tályt az iskolamester és jegyzőnk hasznára és az ő ellátásuk megkönnyítésére adja­nak. Ez a szokás nálunk egészen a jelenlegi időkig zavartalanul élt, és az iskola- mester, valamint a közös jegyzőnk részben ebből a telekből fedezte fenntartásának költségeit. Ebben a folyó évben azonban ez a telek is a sokszor emlegetett földes­uraink által el lett foglalva, és el lett tőlünk véve a mi igen súlyos kárunkra és ter­hűnkre, ahogy mindenki számára világos, abból a célból, hogy a telek, ahonnan ezeket az embereket — ha nem is teljesen, de egy csekély mértékben — táplálni tudnánk, [nekünk] hiányozzék. Legkegyesebb Úrnő! Szentséges Felségtek méltóztassék emlékezetébe idézni, hogy evangélikus alattvalóinak, akár ágostai, akár helvét hitvallásúak, az ország meghozott törvényei értelmében, [méghozzá] nem csak azoknak, amelyek által ezek szabad vallásgyakorlata, sőt a lelkészek és iskolamesterek ellátására vonatkozó gyakorlat általában törvényesíttetik, hanem az ezeket egyenként megerősítő [törvé­nyek] értelmében is jogában áll, hogy templomaikat, paplakjaikat, iskoláikat javaikkal és jövedelmeikkel együtt birtokolhassák, és a telkek mindennemű polgári adófize­téstől mentesek legyenek. Ezek a törvények pedig, amint az összes többi is, természetüknél fogva sérthe­tetlenek, és ezért sem a földesurak, sem bárki más magáncselekedetével nem sért- hetők meg, és mivel semmiféle jogtalanság révén nem lehet őket megsérteni, vissza kell, hogy állíttassék teljes hatályába, és meg kell, hogy őriztessenek jogai a jogta­lanság feltárása után a királyi felség mint ezek oltalmazója révén, de egyszersmind a természet azon törvényeivel is egybevág, hogy ha valaki birtokolja az ellenállásnak a jogát és szabadságát, az birtokolja azt a jogot is, hogy megszerezhesse, vagy —ha már ténylegesen birtokában van — megőrizhesse az élete [fenntartására szolgáló] eszközöket, ezért Szentséges Felségteket alázatosan kérjük, hogy méltóztassék minket továbbra is kegyesen megőrizni és megtartani abban a fentebb levezetett, ezidáig mindig sértetlen és ép szabadságunkban és kiváltságunkban, hogy lelké­szünk és iskolamesterünk részére mindenféle terményből tizedeket szolgáltassunk, továbbá abban a gyakorlatban is, mely alapján az iskolamesternek és jegyzőnek minden malomtól az említett gabonamennyiséget szolgáltatni és teljesíteni szoktuk; és végül méltóztassék eltiltani a mi földesurainkat is minden további háborgatásunktól. Szentséges Felségteknek legalázatosabb és örökké hűséges alattvalói, a Komárom vármegyéhez tartozó Radvány falu helvét hitvallású lakosai 72 Dunaradványnak „A Dunán számos malma van és annyi mólnál- lakja, hogy külön egyesü­letet alakítottak.” KOMÁROM VÁRMEGYE 59.

Next

/
Thumbnails
Contents