Hudi József: Fábián-emlékkönyv - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 4. (Pápa, 2002)

Fábián József, a tudós prédikátor

váth János támogatta a többségében német katolikus jobbágyok ön- szerveződését. Támogatásával létesült 1807-ben a katolikus népis­kola, majd 1817-ben a tótvázsonyi római katolikus plébánia.31 Az anyakönyvezést 1818-ban kezdték meg.32 Az új helyzetben Fábián a kölcsönös tolerancia jegyében tevé­kenykedett. A plébánia kegyurával, Szentgyörgyi Horváth Jánossal jó kapcsolatban volt. A fennmaradt iratokban nincs nyoma annak, hogy a két etnikum és két felekezet között komolyabb villongások történtek volna.33 Lelkészként gondja volt az egyházi épületek kar­bantartására, a gyülekezet építésére. Legtöbb bosszúságot az iskola jelentette, mert a gyakran cserélődő tanítók közül nem mindegyik felelt meg hivatásának. Az egyházkormányzaü, esperesi tevékenység jelentős energiákat igényelt. Neki kellett gondoskodnia az állami egyházügyi törvények és rendeletek, az egyházkerületi és egyházmegyei végzések végrehaj­tásáról, a végrehajtás ellenőrzéséről. Segítőtársai Nagy István egy­házmegyei jegyző, s a gondnokok: Tatay Imre és Oroszy Pál voltak.34 A rendszeresen visszatérő feladatok közé tartozott az egyházmegyei gyűlések összehívása, a döntések előkészítése; az évenkénti egyházi és iskolai vizitációk elvégzése, az egyházmegye közigazgatási és gazdasági (költségvetési, számadási) ügyeinek intézése. A fennmaradt esperesi egyházlátogatási jegyzőkönyvekből kitű­nik, hogy Fábián József az egyházkerület által kiadott utasításnak megfelelően eljárva, ügyelt arra, hogy mind az egyházközségekben, mind az elemi iskolákban rendben menjenek a dolgok.35 Az egyház- kerület megbízásából számos esetben eljárt, hogy a válni készülő híveket összebékítse, ami nem mindig sikerült.36 Esperesi működése idején sikeresen agitált az iskoláskorú gyer­mekek himlő elleni védőoltásának bevezetése mellett.37 Az egyház- kerület 1814-es végzése nyomán a veszprémi egyházmegye Fábián 31 VERESS D. Csaba: Tótvázsony múltja és jelene. Veszprém, 1994. 105. 32 Schematismus cleri almae dioecesis Wesprimiensis ad annum jubilaei 1938. Wesprimii, 1938. 5. 33 DREL Et. 252. fond. A Tótvázsonyi Református Egyház iratai (1682-1981). 34 Tatay Imre 1795-től Veszprém megye másodalügyésze volt. Hivatali érdemei elismeréséül a főispán táblabíróvá nevezte ki. 35 DREL n. 217. fond. A Veszprémi Református Egyházmegye iratai. Esperesi vizitációk jegy­zőkönyvei 1814-1825. 36 DREL I.l.a. fond. A Dunántúli Református Egyházkerület közgyűlési jegyzőkönyvei. 1824. május 24-26. közgy. No. 66. 37 Magyarországon először 1801-ben Pesten végzett himlő elleni védőoltást Bene József egye­temi tanár. Vö. BENDA Kálmán (főszerk.): Magyarország történeti kronológiája. Bp., 1983. n. 619. 90 20 G3

Next

/
Thumbnails
Contents