Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)
Visszaemlékezések
Napjaink — mindamellett, hogy én is, Sófi is iszonyú ízetlen családi viszonyokon estünk keresztül — boldogul folytak. Hova kell annál nagyobb boldogság, midőn két hőn szerető egy tető alatt alhatik? Mégpedig majdnem korlátlan! Mondom iszonyú sok viszálykodásokon estünk át — különösen Gábor, Sófim testvére, sok gorombaságokat követe el rajtunk —, de én azért boldog, igen boldog voltam! Mert Sófim egyetlen tekintete mindeme keserűséget megédesítette, egyetlen mosolya felejtete velem mindent. S mi édes-keserű boldogságban éltük le ezen évben még hátralévő pár holdnapokat. 1835-ik évnek tele elmúlt, jött dicső tavasza, mely alig kezde virulni — alighogy a föld téli takarója, a hó elenyészett, s már csak itt-ott rongyokban volt még látható — a lanyha szellők s meleg napok kiesalák virágjaimat téli helyökről és én nyakra-főre kertészkedni kezdtem. Kis házikertem tisztogatásával s csinosításával úgy iparkodtam, hogy Sófim nevenapjára, mely minden esztendőben május 15-én esik, egész takarosán itt álljon. S minekutána azt végbe is vittem, attól az időtől kezdve egész nyáron által, amint mesterségem napi kötelességei engedék, azonnal minden nap kiskertembe siettem, melyben napestig — virágjaimban gyönyörködve — szorgalmatosán dolgozgattam. E gyönyörű foglalatosságomhoz még az járult, hogy Sófim leányoskolája92 naponként gyarapodott, naponként szebb-szebb leányok jöttek hozzá varrni tanulni, melynek következtében nyáron által, midőn már kiskertem tömve volt virágokkal, s délutáni 4 óra után ama gyönyörű tanuló lánykák kijöttek udvarunkra uzsonnáim, és uzsonna után csakhamar elkezdtek cicást vagy bújósdit játszani, akkor azon gyönyörű tarkaságot udvarunkban látni lehetett csak, de nem leírni, melyet talán még az isten is mosolygott az égből. Irigylendő életet élhettünk volna Sófimmal, s velünk együtt az egész ház, ha anyja s testvérei a békés egyetértéssel fűszerezték volna a boldogságunkat. Hanem ezek — kicsinytől nagyig — mind azon törekedtek, hogyha lehetett volna, bennünket egy kanál vízben eláztattak volna. Ha egy új tanuló leánnyal szaporodott Sófi leányoskolája, azt ezek irigy s gúnyoló szemmel lenézték. Anyjok nem egyszer dörmögé magában: — Ördög bújt rongy leányaidba, pokolba kergetlek velők együtt. De mondom, csak magában dörmögé ezt az öreg, mert leányának szemébe fennszóval világért sem merte volna mondani. Ha Sófinak munkája szaporodott, a két testvér összedugta fejét és susogtak, s ha Sófi felszólítá őket — megkérvén, hogy segéljenek neki varrni — daccal feleiének: — Varrd meg magad! Kivévén, ha cipőre, harisnyára, vagy egy kisebbszerű nyakkendőre, vagy bármi ilyesmire volt szükségük — melyeket anyjok igen gyéren szerezgete nekik. 92 Zsófi városi leányoskolája tanácsi engedély nélkül működött, zúgiskolának tekinthető. 88
