Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)
Visszaemlékezések
dörömbözni, de az mit sem használt! Sőt a ház túlsó részéről egy éles nő hang ezen szavakkal: — Ne egyen a fene akárki vagy, hisz innünd reggelig ki nem mégy, ha még úgy dörömbözöl is — egészen lecsendesíte. Meg sem moccamtam tehát többé, hanem jobb kezemet felcsapva az ajtóra, homlokomat kezem szárára téve nekiborultam az ajtónak, s csendes békével füleltem minden legkisebb neszre. Minden zörej azon reményt ébresztvén bennem, hogy most és most jön valaki ajtóm felnyitni, s engemet szabadon bocsájtani. A remény azonban régi szokása szerint itt is csak csalt, minduntalan hallattszott ugyan a házban egy-egy kopogás, mintha valaki járna, de korán sem felém közeledő. Végre megunván a meggörbült állást, felegyenesedtem, de még mozdulni helyemből nem mertem, tartván attól, nehogy ha hátra lépek a sötétben, valami gödörbe essem, mert képzeletem valami olyan gyilkos labirintust varázsok szemeim eleibe. Majd inkább tehát ismét neki borultam az ajtónak, majd ismét felegyenesedtem, s így töltém egyik örökké valósággal bíró hosszú percet a másik után, mígnem egyszerre úgy tetszett, mintha az előttem álló ajtó fehéredni, vagy világosodni kezdene. Visszatekintek, hát nagy örömömre ablakot pillantottam meg, melyen a szürkületi világosság nyakra- főre tódula be zárdámba. Körültekintettem, egy keskeny, egészlen üres konyhában találtam magamat. Minden perc múltával világosabb-világosabb lön, párszor fel s lejártam cellámban. Egyszerre kopogást s kulcscsomó zörejt hallottam kívülről ajtóm felé közeledni; ajtóm megnyílt, s egy megyehajdú állt a nyílt ajtón kívül, mondván: — Jöjjön ki. Hogy nem sok gondolkodásomba került zárdámból kilépésem, ki-ki gondolhatja, de mint ijedtem meg, s szégyeltem el magamat, midőn az ajtón kiléptem, azt leírni tisztán nem tudnám, csak annyit mondok, hogy az arcom egyszerre lángba borult, s talán testemben lévő minden csepp vérem fejembe szökött, midőn kilépésemnél principálisomat pillantám meg. — Jó reggelt! — monda, midőn kiléptem, de nálam az elfogadás elmaradt. Leütött fejjel, s lesütött szemekkel haladék el előtte, és siettem ki a nagy házból. Szégyenletemben nem láttam senkit, semmit, csak mentem, s midőn a kapun kiléptem nem egyenesen hazafelé, hanem balra a várbeli nagytemplom felé vettem utamat, annak háta megett le az úgynevezett Buhim-völgybe, melynek a piacra vezető utcáján fel, hazajöttem.77 Segédtársam, Bedekovics már felöltözve, s hosszú szárú pipából dohányozva sétált feljebb-alább a műhelyben, midőn beléptem. Fülig pirultam előtte is, 77 A Buliim-völgy a vár keleti fala alatti, Séd-menti városrészt jelölte. 80
