Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

rakkal előttünk termett, melyeket Bedekovics barátom teletöltögetvén, kínála bennünket. Mindegyikünk egy tele poharat ragada tehát kezébe, össze- koccantánk és ittunk.

Azalatt a pincér mindegyünk számára egy-egy szalmaszéket hozott, s mi körülülvén a kis asztalt, bodor füstöket eregetve pipáinkból, hörpölgettük a jó bort.

Csakhamar a másik iccét parancsolám én, s utóbb a harmadikat Horváth Jóska, miközben míg mi ezen 3 icce bort elköltöttük, több hozzánk hasonló kaputos vendégek is érkezének, kik közt szinte ismerőseink s jó barátok is találkoztak, s a köztársalgás közt gyorsan múltak az órák.

Már közel lehetett éjfél, midőn a cigányok — hihető többször pöndültek a sarkantyúpöngők a táncban, mint a húszasok a cimbalom húrjai közt — megszűntek a belsőszobában muzsikálni, s egyenként hullározva kijöttek a nagy vendégszobába. A banda első muzsikusa (prímása), Sárzó nevezetű megpü- lanta engem, s hozzám közeledvén, megszólíta:

— Ifiúr, nem parancsolnak egy pár hallgató nótát?

— Ma nem, Sárzó — felelék az előttem alázatosan álló cigánynak —, e közt a zavart nép közt nem lehet nekünk ma mulatni — folytatám —, mindazonáltal adasson magának a pincérrel egy pint bort, majd én megfizetem.

A cigány megköszönvén ajánlatomat azonnal a pincérhez fordult, kitől is megkapván a két palack bort, vitte társaihoz, kik már mind kijöttek a belsőszobából hangszereikkel együtt, és a nagy vendégszobában egy hosszú asztal körül telepedtek le. A két palack bor egy pillanat alatt eltűnt köztük, s a palackok üresen álltak az asztalon a cimbalom előtt. Már hangszereiket pengették, s nótára készültek, mellyel legalább is másik pint bort reméltek szerezhetni, midőn az utcára nyíló vendégszoba ajtó megnyílt, s azon egymás után belépett két nő, mindegyiknek hárfa lógott vállán, kiket igen fiatal gyerkőckék követtek, egyiknek hegedű, másiknak fuvola kezeikben. Amint a cigányok ezeket megpillanták, azonnal lerakták hangszereiket, s magok közt anyanyelvükön beszéltek, majd csendesen, majd hevesebben.

A két hárfás nők és a velők jött két fiuk sorba álltak, s ama hosszú asztalhoz támaszkodva, melyen a cigányok hangszereik nyugodtak, elkezdtek játszani.

A cigányok szedték-vették sátorfáikat és mentek.

Ez idő alatt a belső szobából minden benne volt vendégek kihúzódtak, melyet mi, s több hozzánk hasonló vendégek látván, — mintha összebeszéltünk volna — egyszerre felkelőnk helyeinkről, a pincérrel behordatánk borainkat a belsőszobába, utána mi is többen betakarodánk.

Nagy hamar utánunk termettek a cseh zenészek is, kik a szoba egyik szegletében álló asztal mellé vergődének, elkezdtek újra játszani, utána egy német dalt énekelni, és egyik dalt a másik után énekelve mulatónak bennünket talán egy kis rövid fél óráig. Ekkor az egyik hárfás nő kottával kezében körüljárt a szobában, minden vendég előtt megállván, kik mindnyájan vetének valamit a kottájára; midőn az utolsó vendégtől helyére takarodott, s az összeszedett