Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

kénytelen valék tollhoz nyúlni és Jákói Ferencnek cédulát írni, melyben írt pár soraim aztán az éles nyelvű menyecskét csakugyan elnémíták. A másik ember, kit jóval később, ismét bormérés ideje alatt valék kénytelen megtámadni, egy velem egyidejű, fiatal asztaloslegény volt, ki is, midőn Jákói-házban a bormérés újra megkezdődött, majdnem mindennapos borivó vendég léve, s ritkán hagyá el, hogy engem kisebb vagy nagyobb mértékben valamiképp’ ne bosz- szantott volna. Sőt hosszabb idő múlva odavivé szemtelensége, hogy hátam mögött Sófi anyja és testvérei előtt nyíltan rágalmazni kezde, mely rágalom aztán a házban mind nekem, mind Sófinak nem kevés ízetlenségeket szült. Ez néhány hetekig rettenetesen mardosta belsőmet, mindazonáltal azzal vigasztalám magam, hogy majd egyszer csak elmarad a házból az asztaloslegény, más bormérő házba téved, hol szinte barátságos elfogadást találand s hozzánk többé nem jön, azonban csalódtam véleményemben, mert a két testvér leányok — hivatásuk hozván magával -— mindenkor barátságosan fogadák; melynek következtében ő mind sűrűbben jőve, s naponként otthonia- sabb bátorsággal lépett fel. Látván tehát, hogy a fiú el nem marad, azon tanakodtam magamban, miféle úton-módon bírnám őt szép móddal vagy a házból kipöckölni, vagy barátságos útra téríteni. Azonban minden tanakodásom haszontalan volt, ő irányomban még megvető is lévén, semmiféle barátsággal sem férhettem hozzá, melynek következtében utóbb kifogyva a béketűrésből, én is megvetém őt. Egy vasárnapi napon amint lejövék ebédről, azonnal Sófihoz szaladtam, kit is a kisszobában találók; két leánytestvérei a nagyszobában egyik ablakon nézegetének ki az utcára, anyjok a szőlőben volt. Alig válték Sófival tíz szót, kocoghatnak kívül a nagyszoba ajtón, s a szabad szóra belép a szaváról ismeretes asztaloslegény, meszely bort parancsol, melyre mind a két leány kimegy a szobából. Az asztaloslegény egyedül lévén a nagyszobában, feljebb-alá sétáim kezde, és sétálás közben a félig behajtott kisszoba ajtót betolá, s midőn engem Sófival szemközt állva megpillanta, mondá:

— Már ismét itt van ez a rossz borbély ily korán.

Ezen nevezés, „rossz borbély”, felgyújtó véremet, dühösen megfordulva és kilépve a nagyszobába mondám:

— S mi közöd neked kutya, ehhez a rossz borbélyhoz?

Miközben villámgyorsasággal ugortam a fiatal asztaloslegény eleibe, s mi- nekelőtte védő helyzetbe állítható magát, úgy csapom arcon, hogy szédülve zuhana vagy két lépés távolságra tőlem a földre. A két leányok azon pillanatban lépének a szobába, egyik a kívánt meszely bort hozván egy meszelyes palackban, az asztalra téve ijedten kérdezék mindketten egyszerre:

— Mi történt itt? Francsics, mit cselekszik maga? — kérdé a fiatalabbik leány.

— Vizet hozzon és ne nyafogjon — szólék bosszúsan a lányhoz, ki is gyorsan ugra ki a konyhába és hirtelen egy bögre hideg vizet hozott, melyből az elesett vitézt párszor kíméletlen nyakon öntém, s minekutána láttam, hogy a friss víz magához téríté, s orra folyásán kívül minden veszélyen túl van,

U