Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

I.

Francsics Károly borbélylegény 1827. július 18-án Veszprémbe érkezik. Némi bonyodalom után, a szükséges bizonyítványok nélkül is munkát kap IIala,s János Piac téri műhelyében, Ősszel, egy kukoricafosztáson megismerkedik a sánta varrólánnyal, Jákói Zsófiánál, akibe „bódulásig” szerelmes lesz. Mindennapos vendéggé válik a Jákói-házban. Korhely életmódjából is lassan „kigyógyul.”

E

GYKOR, midőn születésem helyén, Pápának rónaföldjén inasi éveimet töltém, ha borbélyműhelyünkben összejött vendégeink közt beszélgetés támada utazásokról, táj lebeszélésekről,1 s azok közül valaki he- gyes-völgyes vidéket véve fel, és azt eredetileg tisztán lefesté, csupa fül voltam. Némelyek oly elevenen tudák lebeszélni látott tájaikat, hogy szinte láttam zordon[ságukat] vagy szépségeiket, ilyenkor szárnyakat óhajtottam magamnak, melyekkel az említett vidékre röpülhettem volna, soha nem lévén még ki a pápai határból. Ha vándor borbélysegédek jöttek, és a mi segédeink — collégák2 — leültették a vándort, néha annak velem bort hozatának, vele beszélgetvén kérdezik: honnan jön és hol conditióskodott3 utoljára? Szájtátva hallgattam beszédeiket, kivált midőn elmondák, hogy ebben vagy amabban a városban melyik principálisnál milyen conditió van, ilyenkor mindig feltettem magamban — ha majd én felszabadulok és vándorolni megyek, s az említett városokba vezet sorsom — majd törekedni fogok a legjobbik műhelybe juthatni. Többször egyszernél Veszprém is jött előttem szóba, de azt mindannyian szegény, görbe-görbe, elszórt, fertelmes ronda, nyomorult városnak mondák lenni. — Az isten tehát holt fejjel se fordítson soha Veszprém felé! — gondolám mindég ilyenkor magamban, és erősen feltettem, hogy majd egykor, ha vándo[ro]lni megyek, Veszprémbe magamat semmiféle szín alatt csalni nem hagyom.

1827-ben július 18-kán, midőn ama vénasszony kíséretében Márkóról4 Veszprém felé ballagtam, eszembe jutott egykori fogadásom, s minekutána az utánnam bicegő vénasszony kerepelése kissé megszűnt, így gondolkodám magamban:

— Istenem, mily különös, egykor ezt mondám — az isten holt fejjel se fordítson soha Veszprém felé, s erősen feltettem, hogy majd egykor, ha vándo[ro]lni megyek, Veszprémbe magamat semmiféle szín alatt csalni nem

1 tájleírásokról

2 A mesterlegények egymást collégának nevezték.

3 szolgált

4 Márkó németek lakta község Veszprém közelében, a Veszprém-Körmend főút mentén, Veszprémtől mintegy 8 km-re északnyugatra.

17