Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)
Visszaemlékezések
Azt mondták, rajtunk ütnek a rácok, oláhok, tótok, horvátok, muszkák, burkusok, csehek s még tudja isten miféle nemzeteket említettek, hogy hegyibénk rohannak, s bennünket magyarokat mind leöldösnek, hogy azáltal ez az egész nemzet kiirtódjon a földről. 9 felől van megtámadva szegény, magyar hazánk — mondta minden száj —, azért a magyar minisztérium minden kisebb s nagyobb városokban — ahol csak őrsereg létez — őrseregi toborzást rendelt, hogy önkéntesi csapatok is mentül előbb állítassanak a haza védelmére. Egyszersmind parancsolat jött megyénkhez, hogy az őrsereg szinte készen tartsa magát az indulóra. Minden úton-módon fegyvereket szerezni törekedjen a megye, s minden nemzetőr legalább két pár fehér ruhával ellássa magát, hogy szükség esetében, ha midőn a parancsolat jön, azonnal útra mehessen. Nagyon sokat kellene írnom, ha mindazon beszédeket, zúgásbúgást, melyek a nép közt támadtak ezen hírek után, azért csak annyit írok, hogy családanyák előre siraták férjeiket, gyermekek apjokat, testvér testvért s. a. t. Előttem azonban mindig hihetetlen volt, hogy családos polgárokat — bármily szükség is — elkergethessen tűzhelyeik mellől, s nevetséges volt előttem minden ijesztgető hír és beszéd. Annál inkább is nevetséges lehetett a sok ijesztgető beszéd mindenki előtt, minekutána vitéz toborzóink ezen vasárnap délelőtt 27 újoncokat fogadénak és midőn azok megvizsgáltattak, közülök csak heten válának be. Június 29-én tizenkétszáz önkéntesek jöttek hozzánk Pestről. Ünnep, Péter és Pál napja volt. Hajnalban két fertál volt 4-re,212 midőn ágyamból felkeltem, sietve öltöztem, s még gyorsabban iparkodtam kötelességem után, s gyorsaságom csakugyan odavezete, hogy délelőtti 9 óra előtt szabad voltam. S amint kis kamorámban mesterségemhez tartozó poggyászom lerakám, felcsaptam nemzeti kalapomat, félhosszú szárú pipámat kezembe vevém, s mentem sietve ki a Palotára vezető országút felé. Midőn az utca végére értem, bámulva néztem a városon kívül ácsorgó roppant néptömegre. S mennél tovább haladék kifelé, annál sűrűbb néptömeg közé jutottam. Néhány puskalövésnyire a várostól, hosszat az országút szélen, hadisorban, zászlóval állt a veszprémi őrsereg. Egyenruha és fegyverhiánnyal. Egyiken kaput,213 másikon zuekker,214 harmadikon jankli,215 negyediken dolmány, különbféle nadrágokban és csizmákban. Fejeiken kalap, sapka, csákó. Fegyvereik puska, kard, kinél-kinél pedig csak bot. Ezeken túl kifelé hosszat az országúton, amennyire csak szem láthatott, végig a sok ember. Az égnek — félig meddig beborulva — síró félben állt a szája. Már sűrűén hullatá is könnyeit. 2,2 fél négykor 213 kaput = rövid férfikabát 214 zuekker = felöltő, szvetter 215 jankli = kiskabát 172
