Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Bevezetés

Az összehasonlítás kimutathatja, hogy a Francsics-szöveget a szerkesztő valóban csak „egy veszprémi iparos naplójának” tekintette; folyamatosan egyszerűsítette, tetszés szerint rövidítette, helyenként alaposan megkurtítva a kéziratot. Tapintatosságból a szereplők teljes nevét sem közölte, amivel lehetetlenné tette az azonosítást. Az olvasók még azt sem tudták meg, kinek a kéziratáról van szó.

Francsics gondos kézírással, gömbölyded betűkkel rótt emlékiratának sorai egy szabálytalan, sok próbatétellel terhes életpályának a legnehezebb szakaszát mutatják be. Azt az időszakot, amelyben hősünk szolgaságban él, de reménykedik, hogy rendeződnek dolgai. Keresi a kitörési pontokat, hogy méltatlannak érzett állapotától megszabadulhasson, s önálló egzisztenciát alapítva megbecsült, tekintélyes polgára lehessen Veszprémnek.

Francsics önéletírása nem társtalan mű. A XIX. század első felében nemcsak a társadalmi elit, hanem a népi osztályokhoz tartozók körében is nagy népszerűségnek örvendtek a személyes műfajok: az útinaplók, emlékkönyvek, daloskönyvek, naplók. Mindez szoros összefüggésben van az írásbeliség széles körű elterjedésével, amely a Habsburg-monarchiában alapvetően az állam által irányított modernizációhoz kötődött, s a reformkorra már tömegeket érintett.

A mezővárosi — így a veszprémi polgárnak — a XIX. század első felében már számos területen szüksége volt az írásbeliségre: az üzletvitelben, a céhszervezetben, a városigazgatásban, az egyházközségben, hegyközségi önkormányzatban éppúgy, mint az egyletekben. Ezen a ponton már a magánszférához is közel került az írás- és olvasástudás. Csupán egyéni adottságokon, érdeklődésen múlt, hogy valaki magánéletének eseményeit is feljegyezte; immár nem a kalendárium szélére, mint tették ősei, hanem a könyvkötőnél vásárolt ívekre vagy egy-egy kötet lapjaira.

Csupán a régión belül maradva, Francsics társaként egy parasztnemes ön- életírót is megnevezhetünk. Nemes Székely János (1790-1873) csöglei (Veszprém vm.) birtokos kisnemes 1808-ban kezdte „nevezetesebb kömyülállásait és [az] egyéb jelesebb történeteket” megörökíteni egy „jegyző könyvben.” 238 oldalas naplóját 1866-ig, 76 éves koráig folytatta, „míg keze a pennát bírhatta.” A tradíciókban élő 100 holdas parasztnemes nemcsak a család leszármazását, a családi eseményeket, természeti jelenségeket, hanem a falu életét is megörökítette. Például azt, hogyan viselte el a község 1822-ben a tűzvészt, 1831-ben a kolerát és a marhadögvészt. 1832 téli napjain nemcsak a kolerát foglalta versbe, hanem egész addigi életét is.37 1841-ben arra lett figyelmes, hogy a református Csöglén hosszú évek óta először volt pozitív a születésihalálozási arány. 1848-ban az ősiség eltörléséről szóló törvényt és a nemzetőrség szervezését is megörökítette. 0 is gyűjtötte a verseket, érdekelték az élet31 Nemes Székely János naplója 1808-1866. Nagy Lajos ajkai lakos gépelt másolata. Ajka, 1978.

u