Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

édesem, hogy valami különös helyheztetésben vagyunk mi ketten itt az életben, 20 éve már, hogy együtt élünk s gyötrődünk megátalkodott sorsunkkal, szüntelen fohászkodva s kérve őt, a kegyetlent, hogy fordítson már valahára valami csekélyét állapotunkon s kömyülállásunkon, és ő, mintha süketnéma volna, nem hall bennünket; igaz, hogy az idén nagy változást tőn a házban, de az minket kettőnket érdekel is, nem is.

— Ugyan mit, édes Karim? — kérdé tőlem Sófi hirtelen felpillantva rám az ágyból.

— Hm, mit-e? Hát nem elég nagy változás az egy esztendőben édes Sófim? Először, hogy folyó év július 13-án meghalt a maga testvérje, Gábor. 2-szor, hogy ma már nem magok, hanem Pongrácz és Földes szüretelnek [a] Jákói szőlőben. 3-szor, hogy maga már negyedik hete nyomja ágyát lába fájdalmai következtében.

— Ez mind igaz, édes Karim — felele Sófi bágyadtan —, hanem ezek [közül] egy sem jó.

— Egyik nem rossz, édes Sófim — felelék —, s az az, hogy Gábor meghalt.

— Mindezeket én még idáig figyelem alá sem vettem, édes Karim — mond Sófi, s befordulván ágyában a fal felé, elcsendesedett.

Azon pillanatban nyila a nagyszoba külső ajtaja, melyen öreg mama korrogott be papucsával.

Idejének látám az aludni menést, jó éjszakát mondtam, s kimentem csendes kamorámba, gyorsan levetkőztem és haladék nélkül lefeküdtem.

Október 17-én Halaséknál ebéd fölötti beszélgetésünk tárgya Sófi volt, kinek naponként püffedtebb lábát az öreg tudós és bő tapasztalással bíró sebész, Halas már több ízben megnézte, s figyelemmel kísérte annak naponkénti püf- fedését. Midőn a végzett ebéd után felkeltem az asztaltól, szóla hozzám principálisom:

— Menjen le Francsics Sófíhoz és készítse őt elő, nem sokára ott leszek én is, s felvágom lábát.

Mintha tőrt döfött volna keblembe az öreg sebész, megdöbbenve bámultam rá, ki midőn rám tekintve látta, hogy én nem kissé ijedtem meg, mondá:

— Mit bámul, ennek meg kell lenni, ha azt akarjuk, hogy Sófi ismét lábra álljon, azért csak menjen és kímélve adja előre tudtára, hogy megjelenésem ne legyen előtte oly nagyon meglepő és ijesztő.

Rohantam Sófíhoz, már a Halas háztól szerettem volna neki lekiálltani a Horgos utcára, s tudtára adni, hogy néhány perc múlva mi történend vele! S midőn a ház utcaajtajához értem, megálltam, azon gondolat villana fejembe, hogy visszamegyek öreg Halashoz és megmondom neki, hogy én nem leszek e hír mondója. Mindazonáltal igen rövid időm volt szabva a gondolkodásra, mert öreg Halas minden percben előttem termendő volt, bementem tehát mégis Sófíhoz, kit ágyában csendesen fekve találtam. Midőn a kisszoba ajtó magas küszöbén át beléptem hozzá, zavartságom nem enged soká tétovázni, minden meggondolás nélkül, de mégis szánakodó hangon szólék Sófíhoz:

U7