Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

Másnap csütörtök volt. Június 30-ka. Még sötétes volt hajnalban, midőn kocsisunk alkalmas zörejjel kocogata szobaajtónkon, s jelentvén, hogy ő már készül a hazautazáshoz, és keljünk fel mi is, hogy mentül előbb elindulhassunk.

Felkeltünk tehát, és nem sok idő múlva bőrrel födött, könnyű kocsink a poros országúton dörömböze velünk Veszprém felé.

Az idő nem igen kellemetes volt, az égen felhők úszkáltak, az országúton egy-egy porfelleg emelkedett előttünk, melyet a kellemetlen hives szél elelkapott be a szántóföldekre. Köpönyegembe burkózva, s rövidszárú pipámból erősen füstölve, gondolatokba merülve, csendesen ültem sváb kocsisunk mellett, míg hátom megett benn a kocsiban Ory és Sófí szüntelen beszélve s ne- vetgérezve, majd egyik majd másik, ki-kiszóltak rám, hogy talán aluszom, mivel úgy hallgatok.

— Nem alszom biz’ én — felelék röviden, s tovább eregetém füstfellegei- met.

Olyan különös érzelgések közt hagyám el Budapestet; a zsibongás, mely a két városban uralkodik, még az országúton is szüntelen füleimben zúgott, s ha egy utasszekér zörgött el mellettünk, mindannyiszor egy budai bérkocsi dö- römbölését varázsolta vissza füleimbe. Mélyen gondolkodva Budapesten töltött óráim felől, csendes hallgatásban ültem csahos sváb kocsisunk mellett, s erősen szíva dohányfüstömet, némely pillanatban messze fújtam magamtól egy-egy tele száj füstöt, ha mindannyiszor azt az üvöltő szél — mely percenként nőtt — el nem kapta volna. S mély elandalodásomból pipám kiégte, és csahos kocsisunk szüntelen kerpelése ébresztőnek fel. Végre kezdék körültekinteni a vidéken. Jó, két, fekete lovaink szapora és gyors lépteik következtében minden tárgyak csakúgy röpültek mellettünk, s én szórakodott lettem. Feledtem Budapestet, a bérkocsik dörömbölését és mindent — melynek következtében — enmagamtól felvidulva, víg csevegés közt közeledőnk Veszprém felé. Hogy tehát mentül előbb hazaérhessünk, elhagyom különben is érdektelen utazásunk leírását, és oda sietek, hogy pénteken, július 1-én hajnali 3 és négy óra közt, a fertelmes hideg szél által — mely egész éjjel üldöze bennünket — csúfosan keresztülfázva, szerencsésen megérkeztünk Veszprémben.

Igen természetes dolog, a széltől keresztülfázva, kocsink által összevisszarázva, amint arról leszálltunk, azonnal mindegyünk nyugodalom felé sietett. Melynek következtében én is, amint Sófimat szobájába bekísérém, azonnnal ott is hagyám, és siettem boldogító fészkembe, kis kamorámba, hol sietve vetkőzvén, fogvacogások közt fázva, mintha hideg lett volna, gyorsan vetkőztem és lefeküdtem.

Talán pár óra hosszat alhattam, de mily édesen, midőn collegám, Friedsam Mihály, kit helyettesnek hagyék magam helyett, midőn Pestre indultam, feldörömböztete inasunk által édes álmomból és kötelességem után kergettete.

Ki-ki gondolhatja, mily jól esett ezen nem várt háborgatás. Felkeltem tehát, s zúgolódva magamban collegám embertelenségén, gyorsan felöltöztem és

102