Hudi József (szerk.): Források Pápa város 1848/49. évi történetéből - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 2. (Pápa, 2001)
I. Pápa a reformkorban
20 Pápa a reformkorban 3Pápa, 1838 Vermes Illés kaszinóigazgató visszatekintése a Pápai Kaszinó megalakulásának körülményeire Előirat A’ casinói törvényeknek kinyomatására megbízatván, talán nem lészen érdektelen a’ tisztelt közönség előtt, ha Casinónk kezdetének, ’s alakulásának rövid rajzát előadandom. Némelly művelt, de mégis előbbre haladni kívánó férfiak a’ közönséges hírlapoknál egyéb folyóiratoknak ’s könyveknek olvasására is vágyván, de egyszersmind azt is jól érezvén, hogy mindezeknek beszerzése, középszerű jövedelemmel bíró magányosoknál majd lehetetlen volna, vagy legalább megerőltetésbe kerülne: e’ vágynak kielégítése végett más célszerű módokról kezdettek gondolkozni. Melly iparteljes törekedés« legelsőben is az 1830-dik évre mintegy 20 előkelőbb tagokból álló olvasótársaságot hozott létre. Ezen társaság közköltségen több hírlapokat, folyóiratokat, ’s nehány könyvet is hordatván, ezeknek olvasására egy igen érdemes úri háznál e’ végre által engedett magányos szobában jött öszve, ’s két évig megelégedéssel folytatta pályáját. Azonban így látván a’ társaság, hogy [a] közerő, ’s egyetértés mennyit tehet, a’ már egy lépéssel haladott elme nagyobbra törekedvén, ’s ezen éldeletet nem csak egykét úrra, hanem közép sorsú polgárokra is terjeszteni óhajtván, e’ végre egy casinónak megnyitását, mellyben a’ komoly tudományos olvasás csinos tár- salkodással és felvidító mulatsággal párosuljon, tette munkálata céljául; ’s csakugyan az 1832-dik évben sikerült is már nyíltabb gondolkozással nemcsak urakból, hanem középsorsú polgárokból is öszveállott casinót a’ mostani helyén-« megnyitni. Ezen casino akkor mindjárt magának rendszabályokat hozván, a’ többi közt különös figyelembefn] tartotta minden magyar hírlapoknak, ’s folyóiratoknak meghozatását, nem zárván ki némelly érdekesebb német lapokat is. Mintegy másfél évig ily alakban létezvén casinónk, egy gyűlésben azon elvből elindulva, hogy az emberek mint emberek egyenlők, ’s embernek nem születés, vagy vallás, hanem csak önviselete, ’s műveltsége adhat mások előtt érdemet ’s köztiszteltetést-n,az emberiség’ legszebb vonásának ’s az elő- haladás főbb jelének bizonyításával, az országban talán még akkor példa nélkül, azt határozá: hogy vallás-, születés- és hivatalkülönbség nélkül minden becsületes magaviseletű férfiú casinónknak tagja lehessen. Azon időtől fogva, a’ most kijelentett elveken, így haladott casinónk jelen állására, melyen, hogy a’ gyöngéd ugyan de erőteljes bimbóból idővel gazdag gyümölcsök fejlendenek, a’ nálunk is fölébredt egyesületi szellembefn] bízván, úgy hiszem, méltó joggal reménylhetjük; — bár sajnosán kell itt megjegyezni; hogy midőn casinónknak személyválogatás nélkül minden becsületes * 44 «törekvés « A kaszinó 1838-ban a Fő tér sarkán álló Griff vendégfogadóban működött. 44 közmegbecsülést