Hudi József (szerk.): Források Pápa város 1848/49. évi történetéből - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 2. (Pápa, 2001)
II. Pápa a polgári átalakulás küszöbén
ii6 II. Pápa a polgári átalakulás küszöbén Az iskola egyéb jótéteményekben részesülhetés, minthogy a jótéteményt senkire reá erőszakolni nem kell, a köztartásbani résztvételtől fel ne függesztessék. A kezelést illetőleg az eddig divatozott házi kezelés helyett a köztartás haszonbérbe adassék;* l83 ezt kívánván a’ házi kezelésnek jövőrei kivihetetlensége, a’ tisztaságnak az iskolai épületben lehető fen[n]tartása, az építésbeli költségkíméllés, különössen pedig a’ szolgaiságnak a’ szegényebb tanulók közti megszüntetése. Ezen véleményhez kapcsoló a tanári kar a’ közjótéteményezés ezutánni módjára vonatkozó javaslatot is, melly szerinte úgy eszközöltethetnék, ha az iskolai kormány tekintetbe véve az illetőknek szegénységi bizonyítvánnyal kimutatandó anyagi állását, valamint tudományos és erkölcsi minőségét is, úgy intézkedhetnék, hogy az erkölcsi és tudományossági szempontból egyenlő i-[ső] és 6-[o]d évi tanulók közül a’ szegényebb fogna nagyobb jótéteményben részesíttetni, ugyanezt tévén az alsóbb tanulókkal is, minek aztán következménye lenne a’ tanítási díj osztályok szerinti külömbözőségének megszüntetése, mi csak a’ jótétemények szinte osztályok szerinti külömbözősége által föltételeztett. Kelt mint föl[j]ebb. Jegyzetté Kerkápoly Károl[y] m. k. mint a tanári ülések jegyzője FORRÁS: DREL Oktatói öszveülések jegyzőkönyve 1848. június 5. No. 17. 71Veszprém, 1848. június 5. A magyar honvédelem javára tett pápai adakozások kimutatása a június 5-i állapot szerint A hazának jelen aggasztó körülmények közti fölsegélésére, minis[z]teri fölhívás következésében18« Veszprém megyében 1848-iki június 5-[d]ik napjáig szedett hazafiúi adakozásoknak, és kölcsönzéseknek jegyzéke, melly a’június 7-[d]iki állandó bizottmányi ülésnek 634-[d]ik pontja alatt kinyomatni rendeltetett: [...] Szakonyi Lajos főbíró úr járásában. Pápa mezővárosban.188 Abelszberg Leopold 4 forint, Acháczi Mari 1 forint, Adamina Jakab 3 forint, l83 A következő sorok más kéztől származnak, csak az aláírás Kerkápoly Károlyé. ,84 értsd: következtében l8s Az összeírást a könnyebb felhasználhatóság érdekében az adakozók betűrendjében, a pénzösszegek feltüntetésével közöljük. Az eredeti szövegben használt rövidítések: f. = forint, kr. = krajcár; az összegek ezüstpénzben értendők.