Acta Papensia 2023. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 23. évfolyam (Pápa, 2023)
2023 / 1-2. szám
Műhely =Acta Papensia xxiii (2023) 1-2. szám 1831-ben - a szerző említett kancelláriai szabadsága idején - született, egy tervezett nagyobb mű első énekeként. Kis Lajost ifjúkorában élénken foglalkoztatta a magyar történelem, s mivel elégedetlen volt az akkoriban elérhető olvasmányokkal, elhatározta, hogy Magyarország történetét egy nagyobb terjedelmű, „új modorú” hőskölteményben foglalja össze, olyan rajzolatokban, melyek talán „nem érdektelen olvasmányul szolgálván, a haza ismeretét és szeretetét terjeszteni és növelni képesek volnának”. E nagyobb mű élőbeszédének, illetve bevezetésének szánta a soproni szünidő alatt, 1831-ben egyhuzamban megírt első éneket. Határozott szándéka volt alkotását Bécsbe visszatérve folytatni és befejezni, ám ágensi kinevezése és hivatali elfoglaltságai ebben megakadályozták.2^ A tervezett mű elkészült első énekének másolatát - a „Pannonia” című 12 oldalas költeményt, melynek szövege helyenként eltér a később átírt és 1866-ban megjelent munkáétól - Kis 1831 decemberében Bécsből küldte el Széchenyi Istvánnak.203 204 Az 1866-ban megjelent kötet második részében, a 29-47. oldalon találhatók a szerző ifjúkori költeményéhez 1863-ban „Jegyzetek” címmel fűzött, számos önéletrajzi elemet tartalmazó, s a mű keletkezési körülményeit részletesen bemutató kommentárjai, magyarázatai. így például a 17. versszakban megörökített hazafiportét utólag - az általa 1831-ben még nem ismert, pályakezdete előtt álló - Deák Ferenc személyével, jellemével, illetve későbbi munkásságával azonosította, s a jegyzetei között, Deák neve alatt ismét közzétette az 1863-ban átírt, lerövidített versszakot: „Esméreteket gyűjt buzgón magának,/Hogy használhasson többet a hazának, / S a természetnek képzi hű mását; / Nyílt, egyszerű, zaj nélkül fáradatlan, / Mentében szintoly eltántoríthatja.”2°5 Kis Lajosnak - miként az jegyzeteiből kiderül - kettős célja volt ifjúkori művének késői kiadásával: egyrészt az 1860-as évek fiatal tehetségeit kívánta serkenteni a magyar történelmet feldolgozó hazafias költemények megalkotására, másrészt viszont ezzel kívánt elköszönni mindazoktól, akikkel pályafutása során baráti ismeretségbe vagy lelki rokonságba került.206 Ifjúkori költeményének sajtó alá rendezése kicsit persze pótcselekvés is lehetett: egy korábban rendkí-203 KIS 1866. 3-26., 33-36. A „Hunnia” eredeti kézirata: MTAKIK Kt. RUI 4-r. 87. Kis művéről és annak kiadásáról: NAGY 2015. 67., 71. 204 MTA KIK Kt. K 205/154. Kis Lajos: Pannonia. Egykorú másolat, 12 f.; MTA KIK Kt. K 205/153. Kis Lajos levele Széchenyi Istvánhoz, Bécs, 1831. december 26.; vö. TÓTH 2021a. 383. 203 KIS 1866. 8., 39. 206 KIS 1866. 36-38. 55