Acta Papensia 2023. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 23. évfolyam (Pápa, 2023)

2023 / 1-2. szám

-= Műhely =­Acta Papensia xxiii (2023) 1-2. szám közvetlenül is kapcsolatban állt Kissel; 1845-ig nyolc levelet küldött az udvari ágensnek, míg tőle hat levelet kapott.)137 Az 1843 nyarán zajló zalai követválasztási kampány során a zalai ellenzék vezetői, élükön Csány Lászlóval, Deák Ferenc követté választása és a nemesi adófizetés elfogadása érdekében arra próbálták rávenni az udvari ágens apját, Kis János soproni evangélikus püspököt - aki fiatal korában néhány évig a Zala megyei Kővágóörsön is lelkészkedett -, hogy jöjjön el Zalába, vegyen részt a korteskedésben, s személyesen nyerje meg ügyüknek a zalai evangélikus ne­mességet. Az országgyűlési oppozíció megbízásából a szintén evangélikus val­­lású Pulszky Ferenc ellenzéki politikus és publicista, Sáros vármegye követe utazott Sopronba, hogy a fentiekre rábeszélje a szuperintendenst, Kis Lajosnak, a bécsi ágensnek pedig levelet írt, hogy ő is serkentse apját Deák támogatá­sára.138 Kis János végül kötélnek állt: június 7-én körlevelet intézett a zalai evangélikus nemességhez, július 16-án pedig Kővágóörsön személyesen próbált meg agitálni - nem sok sikerrel - Deák és a nemesi adózás ügye mellett.139 Deák Ferenc és Kis Lajos barátságának, közeli személyes kapcsolatának, egyúttal pedig az udvari ágens hitelezőként és kancelláriai ügyintézése során tett újabb szívességeinek közvetlen bizonyítéka az a levél, amit Deák 1847 áp­rilisában küldött Kishez Bécsbe.140 Homeopata orvosa, a pesti Attomyr József akkoriban eltiltotta a betegeskedő Deákot a politizálástól, és azt tanácsolta neki, hogy megzavart, felizgatott idegrendszerét külhoni utazással nyugtassa meg.141 Deák tehát azt tervezte, hogy egészsége helyreállítása érdekében nyugat-euró­pai körutazásra indul, s levelében - melyben kedves barátjának szólította Kis Lajost, s magát is Kis hű barátjának nevezte - arra kérte az udvari ágenst, hogy szerezzen számára útlevelet a magyar kancellárián Németországba, Svájcba, ut VENCZEL 2002. 28. Wesselényi Kis Lajoshoz 1841. június 3-án és 1843. május 12-én írt leveleit könyvének forrásaiként említi: KARDOS 1905.1. köt. XXVII-XXVIII. 138 MNL OL H 103. 19. d. Klauzál Gábor levele Csány Lászlóhoz, Pozsony, 1843. június 12. (Közli: Csány László reformkori iratai 215-216.); MNL OL N 119. Fasc. 66. No. 9476.Titkosrendőri jelentés, Pozsony, 1843. június 8. (Közli: Választási küzdelmek 139-140.) 139 MNLOL H 103. 19. d. Kis János levele Zay Károly grófhoz, Sopron, 1843. június 7., Kis János levele Horváth Zsigmondhoz, Sopron, 1843. június 7., Kis János körlevele a zalai evangéli­kus nemességhez, Sopron, 1843. június 7. (Mindhármat közli: Választási küzdelmek 134-137.); uo. Szabó János levele Zalabéri Horváth Jánoshoz, Kővágóörs, 1843. július 17. (Közli: Választási küz­delmek 151-153.) >4° Deák Ferenc levele Kis Lajoshoz, Kehida, 1847. április 28. A budapesti Hereditas Antik­várium árverésén felbukkant levél eredetije magántulajdonban, másolata pedig - Hermann Ró­bert baráti szívességéből - a birtokomban van. Közli: MOLNÁR 2023. 46. 141VÁCZY 1890. 187-188. 42

Next

/
Thumbnails
Contents