Acta Papensia 2023. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 23. évfolyam (Pápa, 2023)

2023 / 1-2. szám

-s Szemle =Acta Papensia xxiii (2023) 1-2. szám

II. A király és reformjai (51-211.) A fejezetet tíz oldalas, igen meggyőző bevezető nyitja az új berendezkedésről. Ennek lényegét megfelelő források - így a szerző által a megbízható források közé visszaemelt Rogerius váradi kanonoknak Siralmas éneke - alapján elsősorban az ispánságok jogainak és jövedelmeinek csökkentésében, a hospeskiváltságok adományozásában, az uralkodása elején az általa felemelt előkelők számára új udvari méltóságok (tárnok-, asztalnok-, lovász- és pohámokmester) kreálásában és az eddig is ismert kincstári reformban ragadja meg. Ezzel pedig II. András egész tevékenységének értelmezését a korábbi szakirodalommal (pl. Kristó Gyula felfogásával) szakítva új alapokra helyezi, a gazdasági-kincstári motiváció helyett egyértelműen átgondolt politikai szándékot mutatva ki az események mögött.

II. 1. Mindezt elsőként a király gyakorta bírált birtokadományai kapcsán fejti ki Zsoldos, méghozzá rendkívül alaposan. Az előzmények és András kegyeltjei, elsősorban a Csákok birtokügyeinek tanulságos, ám kissé bonyolult tárgyalása után (amelyet ráadásul gyengít egy, a kötet központi okfejtése szempontjából mellékes feltételezés, hogy Csák nb. Miklós ismeretlen eredetű birtokait úgy vásárolta, tehát nem adománybirtokok) hangsúlyos szerep jut a locsmándi várispánság eladományozásának (83-90.). Ennek kronológiai hozadéka - az adományos Bare fia Miklós életpályája alapján - az, hogy az eddigi szakirodalomban szereplő „1220 körüli” datálás helyett a szerző megállapítja, hogy az 1219-1235 között történt. A locsmándi adományt összegző résznél a szerző ráadásul szembekerül saját okfejtésével: Míg korábban leginkább azt feltételezte IV. Béla (1235-1270) 1263-i, Locsmándot újra eladományozó oklevele alapján, hogy legvalószínűbb módon Bare fia Miklós fia Herrandról háramlóit a várispánság a koronára, a konklúzióban ennek ellenére mégis amellett tör lándzsát, hogy IV. Béla uralkodása kezdetén elvette Bare fia Miklóstól Locsmándot és tartozékait. Mindezt nem minden racionalitás nélkül az 1263. évi oklevélnek arra a szembetűnő vonására alapozza, miszerint az igyekszik a királyi tulajdontól eltávolítani az ispánságot, egyúttal pedig a király adományozási jogához köti, ezzel azt a látszatot keltve, hogy ez az ispánság-adományozás merőben különbözik II. András hasonló cselekedeteitől (86-87.). Ezen a ponton azonban felmerülhet az olvasóban: egy oklevélben lefektetett, csak a kedvezményezett és környezete, valamint a szomszédosok számára megismerhető csűrcsavaros jogi érvelés mennyiben befolyásolhatta a politikai jogokkal rendelkező kiváltságos közvéleményt és állította helyre az üggyel kapcsolatban az uralkodó hitelességét, miközben magának az adományozásnak a ténye idővel széles körben ismertté vált? Emellett miért feltételezzük, hogy a birtokvisszavétel erős hírértékkel bíró skandallumát - még ha negyedszázad múltán is - reális törekvés volt egy oklevél érvelésével felülírni?

Zsoldos Locsmándot követően II. András birtokpolitikájának a kortársak és az utókor szemében egyaránt neurotikus pontjának számító összes ismert-= I98 H-